Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZEMLE - Szakolczay Lajos: Romániai magyar folyóiratokban olvastuk
Ft omániai magyar folyóiratokban olvastuk A Marosvásárhelyen megjelenő Igaz Szó 1969. 10-es (októberi) száma új írót avat. A Vadonnőtt gyöngyvirág c. — hamarosan megjelenő— könyvből önéletrajzi részlettel bemutatkozó farkaslaki Tamási Gáspár nem más, mint Tamási Áron testvéröccse. Köszönet a romániai magyar irodalmi életnek, hogy ez a józanul tiszta eszű, egyszerű parasztember nyomdafestéket kapott. Áz itt olvasottak alapján bátran állíthatjuk, hogy ezt aí bizalmat egy nem is akármilyen színvonalú irodalmi művel meghálálta. Mert nem kell különösebben éles szem ahhoz, hogy valaki ebben a r^mek atmoszférái ú írásban az írói vénát felfedezze, s nem kell az átlagosnál élesebb hallás sem, liogy a havasi fenyők suhogását és a szőke Nyikó pptak csobbanását kihallhassa. De hacsak ennyit olvasnék az önéletrajzi elemeket naiv bajjal mesévé ötvözött prózából, akkor még a kérdést is feltehetnők: az itt megjelent írás, és az azt csokorba kötő könyv, nem halvány utó- rezgése-e Tamási Áron prózájának, a ma már klasszikusnak számító író hangja nem nyomja-e agyon Gáspár bátyánk ízes-zamatos mondatfűzéseit, annyi szeretettel és székelyfurfanggal át- meg átszőtt történeteit? Tovább fokozható-e a tisztes testvérbáty által szinte már a tündéri lebegéssel határos mesevilág megrajzolása, egyál- ilán járható-e az az ösvény, amelyet már Tamási ,ron életműve a halhatatlanságba emelt. Tamási Gáspár nem akar irodalmi babérokra ályázni. Ha már felszólította a Múzsa, hogy négy- táz oldalas füzetét írja tele azzal, ami az eszébe it, engedelmeskedett. Kapálás, szántás—vetés tán, egy-egy csöndesebb téli estén szaporodtak gymás alá a sorok, s egyszercsak kikerekedett gy olyan naplószerű vallomás, amelybe minden elekerült, testvérré válva föld és víz, erdők és :nyvesek, és ami a legfontosabb: beleíródott Gás- ár bácsi gyermekkora, és a „hét évvel nagyobb lös" Áron csínytevései, fiatalkori és későbbi azalátogatásai, Farkaslakához és a szülőföldhöz onzódó szerelme. S minden olyan dolog, amit hatvanöt éves parasztember a körülötte zajló világból észrevett. Ha csak annyit teljesített ezzel az emlékezéssel, hogy Tamási Áron jövendőbeli kutatóinak a kezébe kalauzt adott, akkor már megtett mindent. A folyóiratban közölt részletből azonban kitetszik, hogy sokkal többre vágyott. Az író-bátyra emlékezve és az őt vallató miékek kapcsán saját öntörvényű világot épí- stt, mégpedig olyan nyelvi gazdagsággal, hogy ahasem hinné az ember, hogy ez az első irodalmi íunkája. Ize, zamata van ennek a próza-nyelvnek, népi szólásmondások és a székely tájnyelv leve- ője járja át. A keresetlen egyszerűség naiv bája rződik minden mondaton, a nem írót éppen ez jó értelemben vett „csiszolatlanság” — a „va- on nőtt gyöngyvirág” — teszi íróvá. „Fogyató-
