Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZEMLE - Orosz László: Németh László: Utolsó kísérlet
I Németh László Utolsó kísérlet Közhely az irodalomtörténetben, hogy a jó társadalmi regények idővel jó történelmi regényekké válnak. Vajon az Utolsó kísérlet számára a keletkezése óta eltelt három évtized elegendő volt-e már ehhez a metamorfózishoz, s a mű erős érzelmi, indulati töltése nem állt-e ennek útjába? A cím, a regényciklus nemzetféltő érzelmi töltésének mintegy a foglalata — úgy érezzük — nemigen állta ki az idő próbáját. Bármilyen hazárdnak tűnik néha a sors licitálása, egy nemzet sorsát mégsem szokta egyetlen lapra feltenni. Németh László hősének, Jó Péternek kísérlete a nemzet jobb erőinek összekovácsolására a ciklus terve szerint sikertelenül végződött, tragédiába torkollt volna. A történelem azonban újabb meg újabb kísérleteket engedélyezett. Bizonyára nem véletlen, hogy Németh László hősének tulajdonképpeni „utolsó kísérletét” nem is írta meg, életútjából csak a fejlődés szakasza készült el. A terv — ha a riasztás szándékával is — pesszimista, az elkészült ciklus optimista. Goethei értelemben vett fejlődésregény, jó Péter önálló emberré válásának diadalmas kiküzdése. Jó Pétert tíz éves falusi kisfiúként ismerjük meg a ciklus elején, az első világháborút megelőző években, s húszegynéhány éves végzős egyetemistaként és vőlegényként búcsúzunk tőle a huszas évek első felében. A ciklus Péter fejlődésének három ízületét mutatja be: nagygazda apjával való harcát azért, hogy gimnáziumba adják (Kocsik szeptemberben), a vajti szerzetesi gimnáziumban töltött diákkorát (Alsóvárosi búcsú), végül pesti egyetemi éveit, illetve párválasztását (Szerdai fogadónap, A másik mester). Több mint negyedszázada, amikor érettségiző korban levő diákként először olvastam az Utolsó kísérletet, az Alsóvárosi búcsú tetszett belőle leginkább. Talán nemcsak a hőssel való életkori egyezés miatt. A vidékivé, provinciálissá szorított protestantizmus és az egyetemessége révén távlatokat nyitó, de gyanús, Habsburg szagú katolicizmus, a dilettásnak bélyegzett hungarológia és az idegen érdekek szolgájának tűnő akadémikus tudomány ellentéte, majd a valóban új utat nyitó, de a másban nevelkedett fiatalemberben borzongást, sőt ellenkezést is keltő modern eszmék (egy szájból Marx és Freud tanai) a vidéki diák számára a pusztán irodalmin túli izgalmat jelentettek, gondolkodásbeli, sőt életalakító recept lehetőségével biztatták. Ma ezek a részek meg a Barbián professzorral való viták a kereszténység lényegéről, történelmi szerepéről már csak egy elmúlt kor — bár igen jellemző — gondolati tartozékainak tűnnek. Az ábrázolt élet gazdagsága, az ábrázolás hitelessége, mélysége, realizmusa azonban bőségesen kárpótol. A falu, elsősorban a nagygazdák világa a Kocsik szeptemberben című részben, a vendéglős Konstantinosz család s a Gyógyszálló személyzete. Amásik mesterben különösen felejthetetlen. (Ma erre a két részre szavaznék, ha a négy közül a kedvencemet kellene kiválasztanom.) De a másik kettő sem szűkölködik az ábrázolás nagyon is maradandó hatást keltő kiválóságai híján. Péter vajti hivatalnok nagybátyjának családja, a piarista tanárok, az új eszmékre minden idegszálával beállított zsidó fiú, a ringyóságának érdes vonásait profesz- szorfeleségként is megőrző Hilda érdekes alakja — s még mennyi! — csupa telitalálat, csupa jól megfogott jellem. A regény egyes szereplőiben sokan valódi alakokat kerestek: Barbiánban, az ellenforradalmi korszak történész ideológusában például Szekfű Gyulát. Nem hiszem, hogy jogosan. Abban, hogy a 20-as években fontos szereplővé vált a történelem konzervatív tendenciáit glorifikáló tudós, vagy éppen a hitszónok, nem egyes személyek, Szekfű vagy Prohászka egyénisége volt a döntő. Németh László a kortendenciát ábrázolta Barbiánban is, a piarista Jób Arzén vagy a politikai lehetőségeket gátlástalanul meglovagoló Sallai—Schlager felívelő karrierjében is, Barbiánék szerdai összejöveteleinek társadalmi-eszmei képletében is. A fentiek talán elegendők annak ha nem is bizonyítására, de legalább a jelzésére, hogy az Utolsó kísérlet mai szemmel olvasva jó történelmi regény. (Legfeljebb mellékesen jegyzem meg, hogy a20-as évek atmoszféráját érzem a leghitelesebbnek, s talán nemcsak azért, mert legtöbb közéleti szereplőt ebből a korból mutat be. Péter falusi nagybátyjában például már az első világháború előtt is az ellenforradalmár, az urakkal lepaktáló kulák vonásait érzékeli az olvasó.) Ebben a történelmi regényben azonban — mint már írtam — mégis Jó Péter fejlődéstörténete a legfontosabb. Annak a tíz esztendőnek, amely magában foglalja az első háború előtti időket, a háborút, a régi Magyarország összeomlását, a proletárforradalmat, az ellenforradalmat, majd az úri Magyarország új berendezkedését, számos szereplőt bemutató körképe Péter történetét fogja körül. Fejlődésének egyik síkja az, hogy a fentebb már említett eszméket s a most felsorolt történelmi tapasztalatokat emészti, őrli. Az eredmény, ameddig eljut, inkább csak negatív vonásaival jellemezhető ugyan,de nem negatív. Levetkőzte családja puritán-mezű nagygazda84
