Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - SZEMLE - Halász Géza Ferenc: Pályakezdő költőink

— 12 esztendővel ezelőtt még a jelenlegi kiadványhoz hasonló szerepű Tűz-tánc antológia szereplői voltak. A válogatás szerkesztője, Domokos Mátyás nyilván arra gondolt, hogy az elmúlt években vidéki antológiák jelentek meg — a szegedi Tiszatáj-antológia, a kecskeméti Egy marék parázs — amelyekben helyet kaptak az izmosodó tehetségek, mert a vidéki irodalmi centrumokat senki sem képviseli a Költők egymás közt-ben. Igazságtalan ez a kiválasztás, mivel eleve a fővárosi irodalom központúság jegyét viseli magán, így a lírikus utánpótlás megközelítőleg teljes felsorakoztatása sem történhetett meg. Pedig a kötet egyébként rendkívül heterogén, a legkülönfélébb szándékú, stílusú műveket tartalmazza, nem egy irányzat törekvéseinek a bemutatásával szolgál. Sejtelmesen elvont és mellbevágóan friss, személyes és tárgyiasult, tájfestő és primér társadalmi hangzások különböztethetőek meg. A meghatározott szempont szerinti összeállítás nem az irodalmi szövegekre vonatkozik, hanem a szerzőkre (ti. önálló kötetük még nem látott napvilágot.) Ezért talán kevésbé illik rá az antológia meghatározás, szerencsésebb a Garai Gábor használata „kollektív kötet” definíció.

A hiányérzet ellenére izgalmas gyűjtemény a Költők egymás közt, több igazi tehetség feltűnésére adott alkalmat. A 15—20 vers elég a képességek felmutatására.

Beney Zsuzsa nagy versekkel jelentkezik. Az elemeket, amelyekből építkezik, a szen- timentalizmus is felhasználta, (rózsa, fodor, este, patak, jajgatás stb.) A kifejezések egy versen belül többszörös metamorfózison mennek át. így gazdagodik fokozatosan a más-más szókörnyezetbe helyezett tenger fogalma az Eurydiké című költeményben, vagy a patak az Orpheus-ban. A konkrét jelentésre rárakódnak az asszociációk, s ez a változás az erőteljes tömörítés, a többszörös jelentés eszközévé lesz: „Ág kristálya, patakvíz elfolyó/... Szerelmem, hallod patakzó halálom?” Az egyetlen, személyiség-kitel- jesítő férfi és az egyetlen, életet folytató gyerek elvesztésének kínja próbál feloldódni az antik mitológia megfelelésekben, az alakok áttetsző légiesített felidézésében. Elmosódnak a határozott élek, valószínűtlenek a kontúrok, idegesítően rebbenő minden, hallucinációk törnek fel — ahogy a magára maradás lélektani állapotában érzékel az ember: „Fehér fehéren, csillag a jégen, (szomorú szép mosolyod) fészkel november köd-tenyerében,” ... A kapcsolat teremtés lehetetlen a holtak — önmagunk volt részei — és a tovább élők világa között. Nehéz már tovább fokozni ezt az ihletet. Csak tökéletesíteni lehet az eredményt, mint például a Transzcendens dalok 6. darabját, hogy túlemelkedjen az egyszeri vallomáson, vagy a metaforák tartományának a bővítése adhat újat.

Ugyancsak kialakult, határozott művészi profilt mutatnak fel Bisztray Ádám költeményei. Csöndes halkszavúságával, pontosságával, a témát kibontó elidőzéseivel ő ennek a kötetnek az Arany Jánosa. A táj és hangulatfestő értelmezői hűek: „juharfák pillangós magja,zöld repülő.”Természeti megfigyelései árnyalatokban gazdagok. Igazán mégis akkor szimpatikus ez a líra, amikor képei a hangulatoknál, az evidens folytonosságnál többet: mai életérzésünket tükrözik vissza. (Március, Újév.)

Igazi ígéret Kiss Benedek és Tölgyessy Miklós. Kiss Benedek „Akasztón, mintegy 10 kilométernyire Petőfi szülőházától született”, Kalocsán járt gimnáziumba. Képalkotásában felfedezhetőek a kiskunsági jellegzetes élmények, látványok: „Bugac homokos csapásai” A kemény tudatosság éppúgy jellemzi, mint a dolgok kapcsolatára való elsajátíthatatlan ráérzés. Ä Tavaszra hangolt himnusz írását mintha csak alapos anyaggyűjtés előzte volna meg, majd egy-egy felismertető megfogalmazással túl is lendül a természeti ébredést jelző részletezésen. Valóság-képzelet-valóság hegyke és fájdalmas villódzásán épül fel az Elmentem a tengerig és a gyönyörű Vadkacsa mítosz, amit értelmezhetünk akár a nagyot akaró, illúziós élet jelképeként, akár a szerep és ember viszonyaként — mindenképpen egy jellegzetes életérzés legsikerültebb megfogalmazása. A költői skála szélességére vall a Hangszerből kihajló muzsika újszerű felépítése, a Fóliabőrű című fohász egyszerűsége, vagy csupán egyetlen sor hangzásbeli kifejező ereje: „tereli tompa koiomp az estét.” Statisztikai számbavétel nélkül is kitűnik, hogy az ő szókincse a leggazdagabb: ne tutuljak, kukucska, sunnyogó, kohányul, dobrokol, toportyán, szél kotog.

Tölgyessy Miklós vallja, hogy „soha nem ír tudatosan” verset, Az első két dalból, a hegykén beköszöntő Pásztorénekből és az Adventbői aztán kiderül, hogy ismeri a magával ragadó líra eszközöeit, a feldolgozott tárggyal adekvát ritmust, a nyitást gazdagabban ismétlő strófazárást, és tud rímelni, ami manapság egyáltalán nem megvetendő képesség. Osszebékít képtelenséget, és ezzel nagyon lényegest képes közölni a kudarcos álomba— menekülésről,a meghasonlásról :„szomjuk szivárog két szememből szívemben mérges harapással mesét mondok a szeretetről”. A nem is olyan régmúlt árulásainak és a mai önárulásoknak a bonyolult helyzeteit idézi fel a Sámson befejező négy sora „'.vetkőzz gyorsan add a szádat / edd meg hülő vacsorádat / kopogtatnak téged várnak/ eladtalak a halálnak”. A Nyírség szegénységéről írott költeménye az elesettség látomásává bomlik ki.

80