Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZEMLE - Halász Géza Ferenc: Pályakezdő költőink
Kiss Anna a kötet meglepetése. Babonás, sejtelmes hangulataival nem indít új áramlatot költészetünkben, inkább kapcsolódik egy vonulathoz, amit Nagy László lírája tetéz. Balla- dás, kihagyásos építkezése, folklorisztikus jelképei szervesen illeszkednek a magára maradottság, elhagyatottság és az önkifejezés szolgálatába. Megrendítő élmény, ahogy a kifosztott táj fokozatosan a kifosztott személyiséggel azonosul (Szőlőhegyen). Ehhez a szinthez képest prózaversei kezdetleges próbálkozások. A kék ecsetet mosd ki az esőben nemcsak a legszebb verse, hanem a kötet remeke. A pátosztalan, egyre súlyosodó kétség- beesést így érzékeltetik az utolsó sorok: „A hallgatásnak ága van, / Fond meg kötélnek / A hajam.” Szepesi Attila a vidéki folyóiratokban, valamint az Élet és Irodalom hetilapban az egyik legtöbbet publikáló fiatal. A mostani válogatás nem a legjobb verseit tartalmazza. Igazi képességeit csupán a tömör, feszes Tudnak-e még ... és a költemények részletei reprezentálják. Könnyed verselése ujjgyakorlatnak tűnik, a költői helyzetek közül több kölcsönzött, a Szeretők első két, idillt rajzoló sora Radnóti-ismétlésnek hat. Az Utazás, Két szerelmes vers, Anyám nevére, Sárga kukoricaszár, Májustól májusig egyaránt ellentétre alapozott lezárása az egysíkúság veszélyére figyelmeztet. Egyetlen meghagyott igénytelen sor lerontja az Anyám nevére című, a bűntudat és beismerés fájdalmát visszaadó modern siratója hitelét: „... s most menekülnek előled / idegen asszonyokkal mámoros éjszakákba / .” Szepesi Attila pályájának kiteljesedésében nem a Költők egymás közt című gyűjteményben publikált versei alapján bízhatunk. Újabb csoportot alkotnak a hagyományosnak nevezhető lírikus-attitűddel tudatosan szakító alkotók. Oravecz Imre a világ emlékek által való felfedezését határozza meg programjául. Versei a széthullott egész szétválásának folyamatát és eredményét tükrözik. Az ember előbb-utóbb kiszakad a humánus dolgok világából, ahol mindennek mindennel ismerős kapcsolata van, és kénytelen újra-térképezni megbomlott környezetét, mivel elvesztette a tájékozódási biztonságát. A személyiséget elborítják, túlnőnek rajta a tárgyak. (2.) A helyzetfelmérés a legkisebb mértékben sem alkudhat meg a látszattal, a legbiztosabb a felszínen való könyvitelen átvilágítás, a biológiai látvány: „a mécs kialudt / belülről nézed a koponyádat / fürtök héjak vonalak / szomorú tömege.” Az ősz sem idilli többé: a hegyről hazainduló pásztort sípja / tele/, nyállal, sárral”. A látszólagos szenvtelenség nem egyéb, mint ennek a költői magatartásnak a következetes vállalása. A stílust, a hasonlatokat csak annyiban jellemzi az antropomorfizmus, amennyi helyet az ember fiziológiai létével betölt a világban. A fontos a bizonyosság, a pontosság — akárcsak a francia új hullám re- rényeiben — s ennek értelmében szerepel a szokványos tájkép tagadása is: „Öböl. Nem fodrozza a szél”. Az élmények mintha belülről vetülnének a szem hártyájára, sa közeli vagy távoli dolgok, cselekvések és mozgások transzponálódnak, hogy a geometrikus ábrázoláshoz hasonlóan megtisztuljanak a zavaró lényegtelentől. Az elrendezésben fontos szerepet játszik az emlékezés, még csak az időrend is átfordul: a visszafelé következtetésben az okozat megelőzi az okot. „Víz loccsan ha lépsz. / Algák özönlenek az ágyba, ha lefekszel. / Rátenyerelsz egy pontra, ha elesel.” Ez a költészet különös szuggesztivitással tudja felidézni a kihaltságot, egy korántsem valószínűtlen háborús pusztítás utáni állapotot. A tudomásulvétel tárgyilagosságával lázítóan ír le emberi abszurdumokat — így eredményez művészetet Oravecz Imre következetes látásmódja. „Más azt mondta volna: jó, vagy keserű. Én többé nem merem.” — fogalmaz Takács Zsuzsa, aki a Lényeges nevét próbálja kimondani. Törekvésében túljútott már azon, hogy elfogadja a látvány és lényeg sokszor nehezen szétválasztható azonosságát, sorai bizonyítják, hogy átélte a szavak kimondásának felelősségét. Hogy újat és lényegeset közölhessen, kívülről szemléli önmagát is: „simogatom, karolom — torz mutatvány.” Az újat- mondás a költemények formájában úgy jelentkezik, hogy inkább a képzettársítások laza egymásutánja adja a szerkezetet, mintsem a megtervezett kompozíció. Sikerült viszont megfogalmaznia az otthonból kiszakadás élményét, az egyéniséggé válást. Legtisztábban a természettel való eggyéválásról adatott meg vallania: „Fekszel hanyatt a csillagok alatt, / és szoptatnak, altatnak, alszanak.” Nem esik még egybe szándék és eredmény Petri Györgynél sem. Távolság tartása és iróniája olykor épp a kontrollt nélkülöző töltelékszavak megjelenéséhez vezet:/ maradjunk hát, azaz, akkor ime... / Sajátos megoldást kamatoztat viszont a Magyarázat. M. számára című versben azzal, hogy az értelem mindig ellenőrzi, lefokozza ihletét, s ezt a folyamatot írja meg. A Reggel önvizsgáló nagy körkép sejteti legígéretesebben, hogy miként kívánja megvalósítani Petri György a tárgytól való távolság és a személyesség szintézisét. Apáti Miklós, Isziai Zoltán, Kertész Péter, Pardi Anna, Rózsa András, 6 Forrás 81
