Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - EMLÉKEZÉS - Az első találkozás - Galambosi László: Robbanásfényben
Az első találkozás ROBBANÁSFÉNYBEN 1944. november 29. Jakabhegy figyelő fái fölött fekete felhők menekültek. Messziről-jövő ágyúdörgésben, föl-fölviIlógó robbanásfényben siettünk. A cserkúti dombok riadtan fordultak Pécs felé. Fáradt szőlőkarók, néma csőszkunyhók meredtek az égre. Tűnődve hallgatták a zöldköpenyes futók lihegését, az esőtől fátyolos fegyverek zörejét. Apám szaporábbra sürgette lépteimet. Anyám kenyeret dagasztott. „Ki tudja, mikor süthetek újra? Ki tudja, eszünk-e még?” 1944. november 30. Falunk, mint aranykagylóban parányi gyöngy, lapulva várta a szabadítok lángokon át is biztosan dolgozó kezét. A lakóházak alatti pincék megteltek kendőkbe, bundákba, meleg ruhákba öltözött, boldogan-félő várakozókkal. Emlékeik acéllemezén még kirajzolódtak a hazugság-falragaszok bizalmat romboló képei: föl-föltú'ntek a roppant szuronyok, a vörös csizmákban ránktipró katonák, az ismeretien hazából közeledők. 1944. december I. Kíváncsi kamasz, ki-kilopakodtam a kertekben didergő, holdfényű kazlak közé: barna óriás-tarkójuk fölött gépfegyversorozatok piros lepkéi szikráztak. Zsindely- süvegű torony, vitézségi érmét szomorúan vigyázó katona, harangjait megégett mellén viselte. Ablak-száján keresztül rogyasztó találat érte. Harangozófülke küszöbén holtan hevert a lánghajú náci, ki a sánta sekrestyéstől a toronyajtó kulcsát pisztollyal követelte. Csönd üvegcsipkéi lassan benőtték már a szivárvány-sörényű halott lovakat, deszkákból tákolt hordágyainkon cipelni kezdtük a földarcú elesetteket, mikor a csillagos-sapkájú temetőnk ciprusai közül kilépve magasba emelte nővérem másfél éves kislányát, s zokogva sírt. 1944. december 2. Az iskola hosszú, szúette padjait udvarukba hordták. A tanterem padlóját hószagú szénával, fenyőillatú szalmával terítették. Kapunkba őrt állított a Csillagos Parancsnokság: zömök, donmelléki legényt. Míg apám zongoráján Valahol a Volga mentén-t játszotta a kozák őrnagy: a szikárjárású kisbíró útépítésre, romeltakarításra szólította az előmerészkedőket. Tizenhat éves múltam. Kezemben ezüstösen csattant a talált rakétapisztoly. Páva- farkú piros, sugaras zöld borította az eget. Lábam előtt fölemelte segítő újját a fű: a sírdombokat gondosan betakarta, lépteim erejét kirajzolta. 1969. november 29. Húsz telet, húsz földalatti tejutat barangolt be apám. Halott. Gyertyák fájdalmat virrasztó lobogásában látom őt: asztalra könyökölve várja a gyermeket feje fölé tartó, zokogva síró katonát. GALAMBOSI LÁSZLÓ 42
