Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - EMLÉKEZÉS - Heltai Nándor: Csuhraj Kecskeméten
Csuhraj Kecskeméten Újságnyilatkozatokból tudtuk meg, hogy Grigorij Csuhraj a háború alatt hosszabb ideig Kecskeméten tartózkodott. Felkértük, látogasson el városunkba. A meghívást köszönettel fogadta. Néhány órával érkezése előtt „leszólt” Budapestről az elővigyázatos, aggódó útimarsall. A rendező szeretné meglátogatni azt a kórháznak átalakított iskolát, ahol tíz hónapig betegeskedett. Készítsük elő a terepet. A tanintézet nevét nem mondta meg, csak annyit közölt, hogy „az ablakokból egy temetőre látni”. Az Árvaházra gondoltunk a leírás alapján. A gyerekek műsort rögtönöztek, ajándéktárgyakat fabrikáltak, gyűjtöttek, amint meghallották az érdekes hírt. Fogadásán a város szinte valamennyi vezetője megjelent. Rengeteg virágot kapott. Hárman is alig bírták. Első útja a hősi emlékműhöz vezetett. A talpazatra helyezteti a szép csokrokat. „Őket illeti” — mondja inkább csak magának. A neveket olvasva időnként elkomorul: ismerősre bukkant. Ezzel együtt szolgált, emez mellette feküdt, mutat egy-egy névre. Örül, hogy a magyar nép így tiszteli emléküket. Javaslatára elsőnek az egykori kórházba indultunk. Meglepetésünkre határozott léptekkel a jelenlegi Katona József Gimnázium felé vezette a társaságot. Rövidesen kiderült, hogy tévedtünk, Csuhraj nem a Zója utcai hospitálban feküdt. Az igazgatót, a tanárokat váratlanul érte a látogatás. Vendégünk elnézést kért az alkalmatlankodásért, és végigjárta az épületet. Itt volt a kötöző, itt a parancsnokság, emitt pedig, a lll/a-ban, az ablaknál próbáltak gyógyítani. Benyitottunk. A meglepett fiúk-lányok egy perc alatt megértették, miről van szó. Föltalálták magukat. Énekes osztály lévén magyar és orosz népdalokkal, Kodály-művekkel üdvö- zöltékahíres vendéget. Hosszabban beszélgettünk a folyosó kiöblösödő traktusában. Itt ünnepeltük a háború befejezését. A győzelmet. A békét. Higyjék el, még a félholtak is kitámolyogtak ide. A taggyűléseket a tornateremben rendeztük. A színpadon a súlyos sebesültek feküdtek. A hordágyból hallgatták az előadót, vettek részt a vitákban. Ma jóleső érzéssel gondolok vissza talán a legviharosabb taggyűlésre. Tudják, sok-sok millió szovjet ember mindent kockára tett a szocializmus jóhíréért, a németek legyőzéséért. Amikor arról értesültünk, hogy egy-két izgága alak kellemetlenségeket okozott, kértük a parancsnokot: lépjen föl ellenük határozottabban. Óvatos ember lévén halogatta a szükséges intézkedéseket, mondván: mit tehet ellenük? Barátom, akit aznap operáltak mérgesen tiltakozott. Ha a nácikat Berlinig kergettük, ezekkel is elbánunk. Magam is az ő pártját fogtam. Javaslatunkat a taggyűlés egyhangúlag elfogadta, a vétkeseket megfenyítették. Féllábú, félkarú, sápadt kommunisták így őrködtek az eszme tisztaságán igen nehéz háborús körülmények között. Hívták, látogasson be egyik órájukra. A fotószakkör szeretne néhány felvételt készíteni. Elhárította a szíves invitálást. Az órát nem zavarja, a tanítás szent dolog. Soha nem felejtem a Művésztelepen felparázsló élénk eszmecserét. „Az alkotóknak keresni kell az új kifejezési formákat. Ha nem így tennének, akkor a művészet csakhamar temetővé válna. A hagyományokat folytatni kell, de mindenekelőtt saját korunk hangjait figyeljük. Michelangelo csodás szobrász volt, de mi más században élünk . . Órákig sétálgattunk a városban. A Nagykőrösi utca egyik sarokházánál megállt egy pillanatra. Itt valamikor papírbolt volt, könyveket is árultak. „Itt vettem először Lenin-kötetet.” A főtérről az 1945- ös májusi felvonulás jutott eszébe. Nagyobbszabású sereglést itt látott először. Kis faluban élt, majd korán, ifjan jelentkezett a hadseregbe. Kecskemét volt az első nagyobb város, ahol huzamosabb ideig tartózkodott. Jól kiismerte magát, csak a Szentháromság temető felé vezető utat keresgette. Időközben ugyanis nagy általános iskolát építettek a hajdani vásártérre. Mondtuk: a békéről nevezték el a teret és az iskolát is. Helyeslőén bólintott. Este a „János vitézt” nézte meg kíséretével. Mindenütt tartóztatták, ezért késve érkezett. Amint megpillantotta, a közönség tapsolni kezdett. Mindenki köszöntötte. Emlékezetem szerint a színészek is. Ilyen ünneplést régen láttak a színház öreg falai. Előadás után a társalgóban arról beszélgettünk, hogy milyen jó lenne, ha Csuhraj egy orosz—szovjet mű rendezésére vállalkozna. A terv azóta is terv maradt. Örülök, hogy a negyedszázados évforduló ürügyén feleveníthettem emlékeimet és ezt a szép, Radó Vilmos színház igazgatótól származó elgo- dolást. Tegyünk is érte, hogy valóra váljon. HELTAI NÁNDOR 41
