Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - Féja Géza: Az Avar utca nagy öregje

Laci „pincéjét” látogatta, még az utolsó időkben is, ha jobbra fordult állapota, gépkocsiba ült, és betoppant. Nem afféle „topogó” ez a bormérés, falait bronz dombor- mú'vek díszítik, a vendégek fatönkön vagy pádon ülnek, már akinek hely jut, de Jenő bácsi mindig kényelmes széket kapott. Érdekes ember-sűrű tölti meg a pincét, jár ide mindenféle szerzet, írók, tudósok is, és senki sem nézi ki például a munkából érkező szénhordókat, akik mintha kémények illatát hoznák, és füstölt húsokat juttatnak eszünkbe, holott csupán szénpor rágja a bőrüket és eszi a tüdejüket. Az írók jól megférnek velük meg a mesébe hajló nyugdíjasokkal és a feleségük macerája elől menekülő férjekkel. Itt mindenki testvér, és az életét magyarázza. Egy dagadt álvegetariánus program beszédet tart a növényevésről, és az izmait fogdostatja, de még őt sem vetik ki. Midőn elérkezik a zárás ideje, mindenki úgy véli, hogy példamutatón fejezte be a napot. Tersánszky fölötte jól érezte magát itten, főként midőn a vendégek között nyugalmazott pincérekre, kiérdemesült korcsmárosokra és hasonló szesztársakra lelt. Finoman intett a szemével, hogy kinek mérjenek bort a kontójára, azután melléjük lépett, és a zsebükbe csúsztatott egy bankót olyan mozdulattal, mintha ők tennének szívességet, amiért elfogadják.

Az irodalmi világban nem ismertem igénytelenebb embert. Midőn Sári halála után második legénykorát élte, bár jövedelme igazán megengedte volna, csak futtában étkezett, akár a piaci polgárok. Leginkább a véres hurkát szerette, ha éppen dőzsölni akart, pacal pörköltet rendelt, de annak is ott hagyta a felét, csak egy ízben tudtam rábeszélni a rántott pontyra. Maga is főzögetett egészen furcsa, a szokványostól merőben elütő ételeket, sertéspörköltje például inkább a burgonyafőzelékre hasonlított. Jobbára tojáson élhetett, mert konyhájában fülkas állott tetézve tojáshéjjal, de sohasem árulta el, vajon milyen célra tárolja? Szegény legényként élt, és világot hordozott.

Mintegy nyolc esztendővel halála előtt közös barátunknál vacsoráztunk. Mellettem ült, és ha mozdult, különös zörgést hallottam, mintha rabláncot csörgetne. Jobban szemügyre vettem, előbb csak a szíjat vettem észre a nyakán, azután a szíj alján tucatnyi kulcsot, holott sohasem gyűjtött, vagy őrizett kincseket, pénzét is azonnal elszórta. Úgy vélem, kárpótlás volt néki ez a kulcscsomó, gyakran emlegette, hogy ősei mindannyian arannyal foglalkoztak, egyszer majd megindul feléje is az arany folyama, csak győzze tárolni, hát őrzéséhez jóelőre megszerezte a kulcsokat. Ha azonban valaminő titokzatos hatalom zsák aranyat csempész a lakására, néhány nap múltán bizonyára azzal dicsekszik, hogy éppen az imént adta az utolsót valamelyik szesztársának. Adni s adni —, ez volt a legnagyobb mámora és szenvedélye. Az utolsó években történt, midőn többnyire már feküdt: kopott, megviselt ember csöngetett az ajtón. Azonnal száz forintot adatott néki a feleségével, azután elmesélte, hogy valamikor ez az ember korcsmároskodott, de rosszul ment néki a bolt, mégis, midőn nehéz napokat élt, meghítta egy dús vacsorára, hát hogyne segítene rajta. Nem ismertem embert, aki ily kevéssé ragaszkodott javaihoz, ennyire megvetette a tulajdont, és ekkora elszántsággal a többi ember sorsában gondolkodott.

Hideg téli nap járt, esett a hó, Dómján Laci bormérése felé mentünk, Adyról mesélt, majd Kaffka Margitról, hajdani lakásának az ablakait is megmutatta, azután betértünk a pincébe, s a következő percben már egy lakatosmesterrel merült szakmai beszélgetésbe, majd vadevezőssel vitatkozott a csónak készítésének rejtelmeiről. Ebben rejlik különös művészetének a titka: az élet egy volt néki az irodalommal. Tisztességes fogyasztás után a Sportvendéglőbe mentünk, ekkor sikerült rábeszélnem a rántott pontyra. Vacsora után egyszerre csak fölugrott, úgy, ahogy volt, zakóban az utcára nyíló ajtó felé sietett, és eltűnt, holott legalább nyolc fokos hideg járt. Nemsokára visszatért, de hiába faggattam, útjának a titkát a világért se árulta el. Nemsokára a

23