Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - Káldi János: Kecskeméti Vég Mihály (vers)

Hej,

magam

pedig

Sej,

ha estellik

Hej,

napszálltán még

Sej,

furulyáznék

Hej,

talptól

fejig

Sej,

dallal

halnék.

JCáldi Qáii&i

baktatnék a hegyre országon túllátni,

hazánkon túllátni, aranyőszön, télen dombokon bucskázni,

porhóban bucskázni.

fenekéig látnék annak a nagy völgynek,

ultramarin völgynek, melyiknek csuprából a fák égig nőnek,

fáink égig nőnek.

búratermett idő, tejes ködöt ellő,

sűrű ködöt ellő, mellemre súlyoséi negyvennyolc esztendő, —

szörnyű szép esztendő.

KECSKEMÉTI VÉG MIHÁLY

Az utókor alig tud rólad valamit.

Nem tudja: mikor és hol születtél. Temet a szüntelen dér, beföd az égig-nyúlt hófúvás, s álmaidról szomorúan beszél a hosszú-énekű szél, kecskeméti bíró uram.

De az az egy szívtépő, csupa-vád versed, az ötvenötödik zsoltár, századok után is izzóbban nyílik mind virágoknál az a vers erdőtűz most is, zokogó tengerharag, hegyet megrázó szenvedély, éjfekete,

a szenny ellen fellázadt remény mindenkori hadüzenete.