Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - Simai Mihály: Versek
Simái /tliti (ily LEVÉLHULLÁS-HANGON BIZTATÓ B úzakal ász-egysze rű kenyér-egyszerű madárcsontú madártoll-reszketeg-kezű egyetlen perce sem volt hetven évig élt félt míg megtanult levélhullás-hangon beszélni türelemmel és fájdalmasan mint az őszi fák szürke pára kelet hodálya bodorodj pirosán tűzbárányka bondorodj göndörödj lángolj térj meg hajnalnak kicsi jerke felhőből cábár éjszakából térj meg tavasznak aranygyapjas borzongó füzek közé e nyájba a gáton az égen már hazabaktass március gyönyörű tűzbáránya s néha mint a lelkifurdalás olyan mélyről olyan magasból szól már az anyánk PÁRNA, KENYÉR A szél szétfújta a hamuszín lobogókat. Mint aranyláng-torkú trombiták, a virágok már fölzengnek a napban. Omlik a jerikó tél. Tavasz van ím, az álmok hágói újra kékek. Ez a tündöklés napja, melyet arcod hozott fel, ez a tavasz, amely örökké tárva tartja szárnyas ájulatát nekünk, szerelmeseknek, s mindazt a jót, amelyből a fű és fény kisarjad. Hát hadd köszöntsem én e házasság mítoszát most, égő és gyönyörű ívét az első évnek, hadd köszöntsem a szád, ahogy puha és forró szárnyait felémtárja szóra, csókra vagy csöndre! És hadd köszöntsek mindent; ruháid suhogását, hajad zizegő táncát a fésűben s a szélben, még ezt a balladásan homályló szűk szobát is! Sugártalan az ablak, nyikordul, gondra nyílik; 12 4
