Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - Weöres Sándor: Versek
IVeäres Sándor i Papyrus fíosaeus Isten, vagy Ördög, akit torkom belseje megérint: te kiáltasz! Dáridó után a csontokért te szólsz belőlem. A belső mosoly virága kerek; de kívül iszonyat, ahol cselekvő alázatában mint kóbor eb-falka fut ezekért a csontokért, hogy semmi se maradjon. Sok volt a pompázó gyűlölet, mégtöbb a királyi nélkülözésben az igazi szegénység, és forgatták a béres esztendők vasvillával. E nyomorúság teljes erejű volt és folyton-múlásában örök, mint áramló égi kő: éppen ez szőtte rangját; egyvégtében és tökéletesen jajongott, éppen ezért nem hangzott. Elszaggattuk húrjainkat lakodalmunkban, ahol eszeveszetten ittuk a bort: a vér az! csámcsogtuk a húst: a hús az! Észre se vettük: fölfaltuk a hitestársat; futottunk a rács felé, s lemaradtunk, nász küszöbén, nászban a vérrel, a hússal, közel a lámpa rózsájában a szétmarcangolt tetem, futottunk a rács felé, s verejtékeztünk ama látomástól. De nem ismertük, mert csordultig részegek voltunk. Seregek, eljöttök ezekért a csontokért, ahol fölfaltuk önmagunkat. EMLÉK MADARAT LŐTTEM Egy boltíves szobában jártam valaha rég, mint csöpp gyerek. Puha díványok ájultan aludtak, sötét volt és fülledt meleg, aléltan szálltak a legyek. Szemem mögött azóta, most is, sok testes dívány hempereg és boltívek kísértenek. Először volt a kezembe puska. Lőttem egy madarat. Hozzá-futottam — csipogott még, vére a kezemen maradt. Pillantását még nyitogatta, majd rája-dermedt a közöny. Én az anyámnak hazavittem, szememből dűlt a könny. EGYEDÜL A szobában most egyedül vagyok és ezen a határolt helyen a Nap csak énnekem ragyog s itt értem van a mozgás, nyugalom: miattam száll a cigarettám füstje s miattam van kampó a vas-fogason. 9
