Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - Fodor András: A merénylő (vers)
>0 >■ z vUi DC ILI Z < 'S Gőzhajó füstje bodorog a parton, a tengeren egy úthenger pöfög . . . Homokban, törmelékben, kavicson hová cipeltek akaratom ellen? Mi dolgom itt a pavilonban? Miért ólálkodnak köröttem somolygó, idegen arcok? Mi készül ott az üvegek hideg battériáiban? Hunyorgó szemmel betűzöm plakátok fenyegető feliratát. Meg kell szöknöm azonnal. Folyosók, ajtók, függönyök. Raktárak börtöne, faládák, áporodott zugok, sisergő fehérzománcú kondér, vízcsapok reves kagylói, szanaszét a szennyes, tibláboló edények. Senki sem ütközött belém. Szerencse. Végre! A szabad ég! És most hová? Jelet nem adnak bicegő csillagok. A tér ledöngölt sivataga néma. Se út, se járda, se palánk, se kiskapu, se tornác, csak egy földből kinőtt faház a homlokom előtt. Becsukott ablaktábla-hasítékán kopár titok: a család épp vacsorázik. A férfin atlétatrikó. Kenyér meg kés a kezében. Sunyító csend. Ha hirtelen körémgyulladna mégis a kockázat gyalázata, mit mondanék a fölemelt ökölnek? Vállalnám bűnöm: én vagyok a merénylő, kit senki se küldött, kinek még fegyvere sincsen, s nem tudja mit akar. 8
