Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 1. szám - ÉLŐ MÚLT - Gál István: Tóth László, mint az Apollo kiadója

— Elpusztulsz ebben a hidegben, e mellett az örökös, már-már felfrissíthetetlen egyfogásos táplálkozás mellett . . . Nincs más kiút: meg kell nősülnöd! — kiáltottam szívből.

Meghajtotta a fejét.

— Igazad van, odáig jutottam. Már úgyse lesz több belőlem: már nem árt az asszony se...

Lejárogatott a művészkávéházba, a Japán-ba, — ott kis műtermes lakást komendáltak neki: a Horánszky utca 9. számú ház harmadik emeletén, hátul az udvarban. S meg is nősült. Volt legalább, aki valahogy mégis elgondozgatta gyenge testét. Csak a testét. ..

Párizsban élő festő fiam akkor még növendék volt, famuluskodott is Jánosnál. De már készülődött kifelé a Julien Akadémiára, ahol valamikor Tornyi is tanult. Már indulóban, megkérdezte a mestert:

— Mi a művészi útravalód számomra, János bátyám?

Megkapta a feleletet:

— Fiam, tehetséges vagy, de ha igazi művész akarsz lemni: kerüld a nőt mint a poklot ! Mert igazság nélkül nincs igaz művészet, a nőben pedig nincs igazság, sőt kisorvasztja azt a férfiból is!

. . . Halála előtt pár hónappal még kilátogatott hozzám Mátyásföldre Darvassy Pista festő barátommal. Átvittem őket a közelben lakó H. E. szobrásznő műtermébe, ahol az eszmecsavarintó és formarontó szuperművészet körül burjánzó kísérletezésben és eredményeiben gyönyörködhettek. Görcsös bot-vázon keresztben is két bot, támasztéknak is két bot, végeiken formátlan agyagkupacok — és kész. Madárijesztőnek is kevés — de a művésznő szerint tavasz ébredése . . . Tornyai vállatvonva dörmögte el soha nem leplezett véleményét:

— Sajnálom hogy ki kell mondanom a göbbelsi - téboly egyik használható frázisát. Méghozzá németül: Entartete Kunst. Elfajult művészet.

(Akkoriban már hazánkban is ködlött a hitleri mérgesgáz . . .)

Láttam őt nagybetegen is, kevéssel halála előtt. A nagy nyári hőségben lázas teste meztelenül nyúlt el az ágyon, girbe-görbe csontváz, esett nagy koponyával, arcán már-már a halál jegye, a facies hypokratika.

— Nézz meg — mondta nehéz szóval —, olyan vagyok már, mint az a szobor ott a szomszédotokban: Entartete Kunst.

Vele szemben a falon Ady Endre halotti maszkja s vagy három borús alföldi kép. Alattuk ő, az elvesző ékszer. De fénye átcsillog az időn, s műve mind elevenebben él.

Hatvanhétéves korában halt meg. Pesten a Kerepesi úti temetőben hántolták el harminchárom éve. Síremléket nem állíttatott neki senki, sírja ma is elhanyagolt, gondozatlan. A nevéről elnevezett hódmezővásárhelyi múzeum igazgatója, dr. Dömötör János kiváló műértő, esztétikai író, Tornyai emlékének és sok remekművének hű sáfára, ebben az ügyben hozzá intézett levelemre egybek között így válaszolt: ,,Ami Tornyaink sírját illeti, Vásárhely felelőssége kétségtelenül megállapítható. Sajnos, túlsókat tenni nem lehet addig, amíg Tornyai özvegye él. Ő ragaszkodik a kerepesi temetőbeli sírhelyhez, holott nagyon indokolt lenne, és a város erre hajlandóságot is mutat, a Hódmezővásárhelyen történő eltemetés, és itt megfelelő, méltó síremlék emelése. Az özvegy annakidején hosszas küzdelmet folytatott a hagyaték körül a várossal — és ennek tüskéi még ma is élnek benne.”

Születésének centenáriuma alkalmából most Csongrád megyében tízezer forint pályadíjat tűzött ki a tanács annak a képzőművészeti alkotásnak a díjazására, amely a leghívebben tükrözi az Alföld mai realista vonásait.

Q.ál cZitaán

Tóth László mint az Apollo kiadója

Erdei Ferenc a Futóhomokban, Németh László a Kiadatlan tanulmányokban a kecskeméti nyomda nevezetességei közé sorolja a Tanú és a Válasz mellett az Apollót. 1934 és 1949 között felelős szerkesztésemben és kiadásomban évente két kötetben jelent meg a „középeurópai humanizmus” folyóirata s ennek V. X. kötete az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda RT. impresszumát hordja magán

56