Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - Pécsik Dezső: Négyesikrek (vers)
Snapszért nem könyököl lucskos kocsmapultra, nem kap kétmarékra vaskos örömöket konokul, de a zománcfényű tejhez ma is gyengéd szálak fűzik, pláne ha üvegből isszák, bütyökkel a tetejét kibökve. Ő a nagy osztozkodásból a pattanásokat vitte, amelyeket Éva fiára-lányára kéklámpásként felaggatott. A negyedik, a duzzadt klitoriszú húsevő virágok „kis kopasz pali”-ja kit a kútsötét kószáló magány az erős lábak bozótos bölcsőjébe üldöz, vitte az érpókhálós villanó bokát, a gótikus csípőt, a feudális kupolákat lepipáló telihold-melleket, vitte, — mint krisztus — a lepedőégen lángoló húskeresztet, (mily szörnyű, hogy azért a két tenyérnyi örömért ily nagy terhet kell cipelni), vitte az egész cuccot. Ó, titok-csigaház, nedves, Ó, gyöngyházkagyló, moszatos, Ó Ó Ó (felülről lefelé!) holnap völgye, élet, van már lakcímem, váltsuk meg az emberséget, ha van. Főúr! — még kétdeci petróleumot és egy pacalt bő zafttal! Hej fiúk, víg pásztorai a tűzarcú nyárnak, vérkörökön, medúzákon, galaktikákon, andromédaködön osztozni nem akarók, mostoha emlőkön felnőtt természetes testvéretek szavatokra vár.
