Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 1. szám - FEKETE ÉVEK - Gergely Ferenc: A világgazdasági válság hatása a bajai szegénység gyermekeinek életviszonyaira

ségi állapotuk egyre romlik. A Tüdőbeteggondozó Intézet dolgozóinak „előzetesen megtartott vizsgálata alapján sok rosszul táplált, erősen legyengült gyermeket találtak . . 1933 telén, több mint egy évvel az előző vizsgálat után a

tiszti főorvosi jelentés állapítja meg, hogy az előző évekhez képest is feltűnő sok a rosszul táplált, sápadt, testileg legyengült, fejlődésben visszamaradt, rongyos és cipő nélküli gyermek, különösen a józsefvárosi és szentjánosi iskolában. A tantermi ellátottság hiányos volta növelte a bajokat. 1933-ban a Belügyminisztérium kiküldötte az iskolák közegészségügyi viszonyait vizsgálta. A szent- istváni iskolában uralkodó helyzetről így vélekedett: „Itt az egészségtelen, dü- ledező szűk iskolatermekben 70-80, igen sokszor rosszul táplált, vézna gyermeket zsúfol össze a tanteremhiány ...” A tandíjak magasak. Az egyik középiskolában az évi tandíj nyilvános tanulóknak 50, magántanulóknak 100 pengő volt. Ennek következtében pl. a polgári iskolában oly sok a tandíjhátralékos, hogy az igazgatóság kénytelen volt több hónapos haladékot adni a szorongatott helyzetben levő szülőknek. A kultuszkormányzat kénytelen az elemi iskolák tankönyveit 25, a középiskolákét 20 százalékkal olcsóbban árusíttatni. Az új tankönyvek kiadását felfüggesztették. Egy gyermek összeesett a Sugovica parton az éhségtől. Kiderült, hogy napokon át nem evett. Ruházkodásuk talán még élelmezésüknél is elszomorítóbb. A megye alispánja állapította meg 1933- ban a következőket: „Községekben az iskolásgyermekek fele, sőt igen sok helyen még ötödé, cipő nélkül van, s rongyos ruhában jár.” A bajai szegény gyermekek ruhával, cipővel való ellátása sem volt jobb. A Független Magyarország munkatársa 1931 őszén körkérdést tett fel a középiskolák igazgatóinak. A kérdés a következőképpen volt megfogalmazva: „Érezhető-e a gazdasági válság nyoma a tanulóifjúságon?” A válaszok közül az egyik részletét idézzük: „Anyagi javak?! Minek arról beszélni, ami nincs? . . . Egyre több a sápadt, szomorkás arc, amely nélkülözésről beszél. . . Megkopott a kabát, de nem lehet újat venni! Sok folttal toldozódott a ruha, a cipő ... de nem telik másra! Kisebb a tízóraira kapott karéj kenyér ...” A város „testnevelési vezetősége azzal a kéréssel fordul Baja város társadalmához - olvashatjuk 1932-ben -, hogy az általuk már elviselt ruhát, cipőt és fehérneműt ne dobják el, hanem azokkal ajándékozzák meg azon szegénysorsú leventéket, akik jelenleg cipő és ruha nélkül nem tudnak eleget tenni levente-kötelezettségüknek.”

Az éhség, a hideg (nem volt ritkaság a -31 C°) erkölcsi züllésre kényszerítette a külvárosok fiatalkorúit. 1929-ben 40-en kerülnek - csupa 12-14 éves leány! - a közgyámi hivatal, majd a rendőrség elé. Az ellenük emelt vád: kerítés, megfertőzés, kéjelgés.

A szellemi pályára készülő fiatalok helyzetének jellemzésére álljon itt a „Bajai Hitoktatók Egyesületének” e tárgyban a püspöki karhoz intézett memoranduma. „Nagyméltóságú Püspöki Kar! A Bajai Hitoktatók Egyesülete vérző szívvel nézi a kétségbeejtő nyomort, amely napról napra idegrágóbb mértékben bontakozik ki előtte. Az iskolában sápadt, toprongyos, szegény és táplálatlan gyermekek ülnek . . . Különösen megdöbbentő jelenség a szellemi pályára felkészült fiatalság érvényesülésének lehetetlensége.” A helyzet megváltoztatása érdekében javasolják: 1. A szolgálati idejüket letöltött egyének menjenek nyugdíjba, és adjanak helyet a reménytelen fiatalságnak. 2. Amelyik családban mindkét házastárs kenyérkereső, az egyik föltétien veszítse el állását, és kapja meg olyan rászoruló egyén, akinek nincs állása. 3. Akinek több olyan állása van, amelyek közül egyből is megélhet, azt kényszerítsék arra, hogy a többiről mondjon le, és így másoknak is jusson kereset. 4. Az állások betöltésé89