Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - FEKETE ÉVEK - Gergely Ferenc: A világgazdasági válság hatása a bajai szegénység gyermekeinek életviszonyaira
mezőgazdaság a tőkések eldorádója lett. Az elkeseredés magasra csapó lángja a legmagasabb kormányköröket is arra kényszerítette, hogy a magyar falu helyzetével gyakorlati szempontból foglalkozzanak. Az 1929. januárjában a megyeházán tartott gazdagyűlés így fogalmazta meg a baj okait: „Azok a nehézségek, amelyekkel a gazdatársadalom országszerte küzd, a nagy pénztelenség, a munka- és keresetnélküliség, a fogyasztótömegek vásárlóképtelensége az értékesítés alig legyőzhető akadályai ... A magyar gazdának legsúlyosabb kérdése a hitel drágasága.” Munkalehetőséget biztosított a nagybirtok azáltal, hogy idegen munkaerőt, aratógépet nem alkalmazott. Az alacsony bérek és a csekély rész miatt - egy 1930 novemberében elhangzott gazdasági felügyelői vélemény szerint - az agrárproletárok „átteleltetése” nagy nehézségekbe fog ütközni. A mezőgazdasági termékek árának meglepően gyors esését bizonyítja, hogy egy gazda tehenét borjával kénytelen volt eladni, 350 P-ért árulta. Ez 1931 szeptemberében volt. Egy évvel később, 1932 végén 20-30 százalékos terményáresésről tesznek említést, mely az őszi vármegyei közgyűlés óta volt tapasztalható. A sok baj mellett a természeti csapások sem maradtak el. E tekintetben az 1932-es esztendő tett ki magáért. Júniusban olyan jégzivatar pusztított, hogy a bajai határ 7—9 km közötti szakaszán majdnem mindent elvert. A szinte felbecsülhetetlen vetéskárok elsősorban Szentistvánt sújtották. Augusztusban pedig olyan rozsdakárról számolnak be a helyi lapok, amilyen csak 1870-ben, 1897-ben, 1904-ben, 1913-ban és 1924-ben volt. Biztosítók járják a határt, a gazdák tömegesen jelentkeznek adóelengedésért. A telekkönyvi hivatal 680 olyan kérvényt kapott, melyben a gazdák birtokuk „védett birtokká” való nyilvánítását kérik. A helyzet lassú javulása - amint azt többek között a terményárak emelkedése is bizonyítja - 1934-ben észlelhető. Az élelmes újságíró 1929 decemberében átlapozta a házbérbevallási íveket, vagy talán csak az illetékes tisztviselőtől kért felvilágosítást, s benyomásairól így írt: „Ennek során kiderült, hogy már a drágább egyszobás-konyhás lakások is kiürülnek, s nem találnak új gazdára.” A szegénység kénytelen visszahúzódni a perifériális nyomorba. A lakásépítés erős visszaesést mutatott, annak ellenére, hogy a kormányszervek és a helyi hatóságok - éppen az építőipar súlyos helyzetén kívánva segíteni - igyekeztek munkaalkalmat teremteni. A bérviszonyok szemléltetésére néhány szélsőséges példát hozok fel. Míg a takarékosság ellenőrzésére kiküldött ún. „33-as bizottság” Folkusházy Lajosnak 120000, R. Schneller Lajosnak 70000 pengőnyi fizetését 37,620 P-re szállította le (évi jövedelem!), addig a baja-bátaszéki utat építő 380 főnyi ínségmunkások napi 1,20-1,80 pengőt kerestek. Mi mindent szerezhettek meg ezen a pénzen? A búza ára 1934 januárjában 6,50-7 pengő volt. A malac párját egy évvel korábban 34-36 pengőért adták. A háziasszonyok mosófazekat 2,40 pengőért vehettek, asztaltűzhely viszont 28 pengőjükbe került. Levest, sültet körítéssel - kívánságra szárnyast is -, tésztát 1 kenyérrel ,borravalóval együtt 1,60 pengőért fogyaszthattak. Akinek csak kenyérre telt, barnát 32, félbarnát 36, fehérkenyeret viszont 40 fillérért vásárolhatott. A szórakozni vágyók 60 fillértől 1,20 pengőig terjedő összegért szurkolhattak a sportrendezvényeken, 10 vagy 50 fillérért beülhettek a moziba, a „bácskai előkelőségek” bálján részt vehettek, ha az 1, illetve 5 pengős jegyet meg tudták vásárolni. Nem volt irigylésre méltó a könyvgyűjtők helyzete sem. A Szilágyi-féle „Magyarország történetét” csekély 250 pengőért kaphatták meg. A város kulturális életében kimagasló szerepet játszó Liszt Ferenc Kör is súlyos anyagi gondokkal küzdött. Egy 1931-ben tartott közgyűlésen „ . . . a Kör 87
