Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Kristó Nagy István: Párizs és Kiskunmajsa között
Sz. Feri: — Ne haragudj, testvér, akkor te elhordod az egész disznót! ... Az öregnek meg gúvad a szeme, mert nem lesz otthon kaja. Sz. Sanyi: — Látod, ez megint egy könnyelmű felfogás. V. Laci: — Miért? . . . Aki elmegy városra, mindegyik így csinál, ha hazajön . . . Mindenki visz fel! Akkor azt már mindet eltartják? Sz. Sanyi: — Laci! Te azt mondod, hogy nektek az a dolgotok, hogy ott dolgozzatok, szórakozzatok, (gaz? V. Laci: — így van! Sz. Sanyi: — A mamádéknak meg az a dolga, hogy pakolják a sok cuccot. Cserépk.:— A málhát nekik! B. Sanyi: — De hát akkor mért születtél? . . . (Nevetés.) E kérdésnél a vita megfeneklett. Az ellenfelek nem győzték meg egymást. V. Laci kezébe veszi a vándorbotot, a többiek meg vannak győződve, hogy hülyeséget csinál. De valóban így van-e? Érdekes, hogy a 4 — 5 évvel idősebb fiúk, akik V. Lacit jobb belátásra akarják bírni, 4 — 5 évvel ezelőtt maguk sem hallgattak az intő szóra: elmentek, próbáltak, visszajöttek. Saját életükkel is azt bizonyították, hogy látni, hallani, tapasztalni, gyakorlati ismereteket szerezni a világról, az életről, az természetes és egészséges törekvése az ifjúságnak... Ezt neki kell elvégeznie, mert senki sem végzi el helyette... Munka és munka között különbség van, de különbséget tenni csak az tud, aki többféle munkát is megpróbált. Az adott életformák között akkor találja meg az ember a neki megfelelőt, ha többet is megismer... Megnyugodni is csak az tud felnőtten, aki eleget nyugtalankodott ifjú korában... Ne kárhoztassuk hát, ami természetes ! . . . Nyugtalankodni az idősebb nemzedéknek inkább azért kell, mert az ifjabb nemzedékek nem nyugtalankodhatnak eleget. A nagy többségnek nincs rá ideje. Az ifjúságot egyik oktatási intézmény a másiknak adja tovább, a fiatal állandóan tanul, tanul, tanul, — de nem tapasztal. Mire észrevenné magát, leszerel a katonaságtól vagy elvégzi az egyetemet: felnőtté vált, felnőttes gondokkal küszködik, s legfeljebb huszonévesen tanulja meg, amit tizenévesen kellett volna. JCriáfó bitódul PÁRIZS ÉS KISKUNMAJSA KÖZÖTT Nem egészen harminc évvel ezelőtt kezdtük először nagy fontosságú, önálló irányzatként látni az „alföldi iskola” festészetét, de még mindig adósak vagyunk előzményeinek, kialakulásának, közelmúltjának, jelenének s jövő perspektívájának mélyreható elemzésével. Kitűnő adattárak (pl. Kiss Lajos írásai), részmonográfiák, (pl. Bodnár Éva To r n y a i , Bényi László K o s z t a könyve) tanulmányok, kritikák légiója, viták anyaga (pl. a T i s z a t á jban folytatott eszmecsere) áll már rendelkezésünkre, s mégsem tisztáztuk (többek között azért sem, mert fontos részleteket — pl. a következőket — nem is szívesen tudatosítunk): miként lett az osztrák—német piktúra hatása alatt kialakult provinciális festészetből a szolnokiak és Munkácsy révén európai rangú, sajátosan magyar irányzat, hogyan kapcsolódott, épp Munkácsyval, Párizshoz, hogy ugyanakkor el is zárkózzék attól, ami Párizsban valóban új volt, — és ez a párizsiasság mégis miként adott Nagybányán át döntő indítást a modern magyar festészetnek, hogy aztán a Nagybánya szellemében felnőtt új festő-nemzedék egyrészt tovább halasjanak a párizsi ideálok nyomán mint szentendrei, balatoni, pesti posztimpresszionista, fauve-os, szürrealista és absztrakt festők, másrészt: az alföldiek a sajátos magyar népiség és plebejusi lázadás kifejezésében, sőt néha már-már forradalmiságban hogyan őrizték tovább a Munkácsy-féle hagyományt, nemcsak a és absztrakt festők, másrészt: az alföldiek a sajátos magyar népiség és plebejusi lázadás kifejezésében, 71
