Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - ADYRA EMLÉKEZTÜNK - Papp István: A miénk, a mindenkori ifjúságé
majd elkísérnek, Májusi zápor után, Bukdosik a lelkem, Az én két asszonyom, Add nekem a szemeidet, Jóság síró vágya, Bujdosó kuruc rigmusa, Az én sírásom, Sötét vizek partján. Ezektől már könnyen el lehet jutni az Ady-versekben gyönyörködni tudók mindjobban növekvő táborába. A mai ifjúság könnyebben eljuthat az Ady-versélményekhez, mint én gyermekkoromban. Az első Ady-vers, amely a kezembe került, A proletárfiú verse volt. Röplapra nyomtatva 1919-ben, az első szabad május elsején Kecskeméten minden felvonuló diák megkapta. (Jó lenne felkutatni, megtalálható-e valakinél.) A második a Krisztus-kereszt az erdőn volt. Azután már nem szorultam ösztönzésre, hogy Ady verseket olvassak. Bevallom őszintén: legtartósabban és legnagyobb számban Ady versei jelentették számomra a legelmélyültebb versélményeket. Mindig is büszke voltam rá, hogy Ady kortársa lehettem. De arra is, hogy tanítványaimnak pályám kezdetétől, 1930-tól a helyes Ady-szemléletet adtam át, eleinte a tankönyvek ferdítései, sőt ócsárlásai ellenére is. Bármilyen sötét is az a kép, amelyet rajzoltam, tudom, hogy vannak olyan fiatalok is, akiknek Ady verseskötetének forgatása szinte mindennapos versélményt jelent. Szeretném, ha ezek tábora naponta növekedne, és valóban a magyar ifjúság szívében élne az a költő, akit legtalálóbban úgy jellemezhetünk, ahogy ő jellemezte Zola Emilt, az igazságért és a társadalmi haladásért küzdő nagy francia regényírót: nagy látó és nagy harcoló volt. KISS ISTVÁN A miénk a mindenkori ifjúságé Ady Endre rajongója vagyok. Egyedül állok ezzel a szeretettel a velem egykorúak között? Nem hiszem. Bár a tavalyelőtti és a mai Ady-évforduló kapcsán több cikket olvashattunk, amelyek az elkeseredés hangján beszéltek arról a „meglazuló kapcsolatról”, amely Adyt és az „ifjú szíveket” összeköti Szerintem ez a féltés megalapozatlan. Érzem és látom, hogy az ifjúság egy rétege túllép egy tananyag jellegű Ady-képen és megtalálja költészetében az örök emberi vonást és újító harcot, amely mindenkihez, de különösen a fiatalokhoz annyira közel áll. — Schöpflin Aladár írja: „Kicsit költőnek kell lenni annak, aki költőt érteni akar, és kicsit Adynak annak, aki Adyt akarja érteni.” Örömmel érzem, hogy ennek a mondatnak eleget tudok tenni, és így jogom lehet Adyt szeretni. Még akkor is ezt vallom, ha néha másképp látom őt, mint az irodalomtörténészek vagy a kortársak. De ez talán természetes is. Az utóbbi időben még az eddiginél is többet foglalkoztam Ady költészetével. Egy dolgozatot írtam, melyben Adynak a közgondolkodásra gyakorolt hatását próbáltam bemutatni. Eleinte nagyon nehéznek tűnt ez a munka. Inkább éreztem, mint tudtam, hogy a kapásból felidézett verseknek, cikkeknek, novelláknak teremtő hatással kellett lenni a korra és a nemzetre. Hogyne, amikor Romain Rolland a nyelvi gát ellenére is érzi ezt a hatást és így ír róla: „Ady kétségkívül genie: még az idegen nyelven keresztül is g/újt, meg simogat, zsongat és sajgat.” Móricz Adyra emlékezve vallja: Ady Endre fókusza volt a tömegek lelkében égő és izzó szenvedélyeknek s teremtő erőknek: költészete így lett fényszórója a tüzeknek és lángoknak, s ahová igéje hull, ott új erőknek magva hull a lelkekbe. Dolgozatomban is ezeket és az ezekhez hasonló sorokat próbáltam magyarázni. A kor történelmi eseményeire támaszkodtam és a „mindennek jött ” Ady forradalmas és harcos közösségi valójára, melyről egyik versében így ad bizonyságot: „ . . . Vitézlő harcos nem lehetek. De szíveteket megérdemeltem, Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem: Véreim, magyar proletárok.” Lengyel Menyhért mondja: „Ady csak életnek egy-két asszonya előtt nyílt meg.” Ehhez hozzá kell tennünk, hogy talán még az ifjúság előtt, amelyeket életének folytatójaként szeretett. Az ifjúság pedig rajongója volt és maradt költészetének. Ezt úgy érzem az is bizonyítja, hogy most itt ilyen sok fiatal gyűlt össze Adyra emlékezni. Kapcsolatát az ifjúsággal már életében is hamar felismerték. Így az 1909-es Nyugat Ady számban Miklós Jenő foglalkozott ezzel az ifjúságot Adyhoz kapcsoló erővel. Kincs Elek pedig Mátészalkán megjelent könyvében emlékezik egy 29-es halottak napjára, amikor a Kerepesi temetőben a fiatalok sora gyertyával a kezében áll, hogy Ady sírjára tehesse. Az író leír egy kopott diáklányt, aki gyertyáját a sírra téve megcsókolja a fejfát. Tehát amire vágyott és amiben hitt, megadatott Adynak. Joggal írhatta: „Ifjú szívekben élek, s mindig tovább, Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák Mert életem millió gyökerű.” 5 PAPP ISTVÁN 65
