Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 5-6. szám - SZEMLE - Seres József: Ladányi Mihály: A túloldalon

„Amikor visz a szél valamerre és valahol összetalálkozunk, s esőkről, állatokról és asszonyokról beszélünk, és elütjük az időt,”

Nem keressük itt meg a vers értelmét, s hogy kivel találkozik össze. Akaratlanul is átadjuk magunkat a tiszta egyszerűség varázsának, de ugyanakkor mégis különös, izgatott, feszült vibrálást is érzünk benne, amely aztán hirtelen felforrósodik a hatodik sor váratlan groteszk fordulatával: „amire később azt mondjuk: történelem.”

A fordulat szinte fejbekólint, de éppen ez a váratlan groteszkség fokozza olyan várakozóvá, feszültté a hangulatot, amelyben újra fényesednek, felragyognak az ezerszer kimondott, hitelét vesztett gondolatok, érzelmek is. így válik most Ladányi versében ismét szivet dobogtatóvá a munkásság dicsőítésének, erejében, jövőjében való hitnek egykor már szürkévé, hamissá, hitelét-vesztetté szajkózott gondolata. Azért keres a költő „vad, keserves, konok, izgatott és álmodni-tanitó szavakat”, hogy megvallhassa; „ti vagytok mégis az erősek a világban, és te vagy a jobb itt akkor is, ha kocsmanóták büdösödnek a szádban.”

Úgy hiszem ebben jelölhetjük meg az egész kötet lényegét, s erre a magaslatra emelkedve, ebben a mélyen átélt gátlástalan haraggal és gúnnyal, szigorral és keserves, fájdalmas merészséggel ítélhet valóban a világ dolgairól. — Előbbi köteteiben még sok mindent póznak, sőt felelőtlen és indokolatlan zseni-gőgnek, cinizmusnak éreztünk nála, most ezeknek a verseknek már sokkal nagyobb a hitelük, eloszlatják ellenérzéseinket. Kétségtelen, hogy Ladányiban ma is van próféta-láz és zseni-gög, de bűn-e ez? Álmodhat-e ezek nélkül költő újat, nagyot, vakmerőt? A költői túlzás nem új eszköze a költészetnek. Ami rossz, hát legyen végtelenül rossz. Márpedig Ladányi szemléletében a világ berendezése egészében rossz, elhibázott, célszerűtlen. Ez önmagában persze még egyáltalán nem volna új és merész. Előtte sokan leírták már. A „Zene gitáron” című ciklus nyitó darabja, „a mű” mégis leleplezés erejével hat, mert ezt és így csak most, a XX. század második felében, a fasiszta háború után lehetett leírni. Benne van ebben a tömör nyolc sorban a mai ember minden keserű kiábrándultsága:

„S hogy senki ne legyen magárahagyatva a kanári születésnapjára kapott egy macskát S akit mindeddig nem őrzött senki sem hát az őrt kapott természetesen"

Irónia, gúny mögé rejti a költő a panaszt, hogy gúzsbakőtöttek, börtönbe zártak itt mindenkit, amelyből nincs többé menekülés, mert hiszen

„Már csak ez volt bevégezetlen a világból

s most az isten kedvtelve nézegette

aztán kőrültekerte szögesdróttal

hogy holmi gonoszság kárt ne tehessen benne”

Aligha lehetne pontosabb, könyörtelenebb képet festeni ennél a fasizmusról. De nemcsak a fasizmusnak, hanem a mai világ szorongató feszültségének is pontos és izgalmat keltő rajza ez.

A fogalmak átalakulnak. Új értelmet, új színezetet is kapnak ebben a költészetben. A fenti versben például az „isten” nem az által válik új fogalommá, hogy a költő tagadja, vagy jelképpé formálja. Az isten megmarad itt a keresztény hívők mindenható és teremtő istenének, csak éppen cinikussá, kegyetlenné, szadistává válik és így azonosul a világ kegyetlen, megfoghatatlan erőivel. És ez a bonyolult költői sűrítés olyan bűvészi egyszerűséggel, természetességgel áll elénk Ladányi szavaival, ami ámulatba ejt. A „holmi gonoszság” kifejezés pongyola odadobottsága mélyebben kavar föl bennünket, mint a legszenvedélyesebb pátosz. Persze, ez is pátosz: a keserű kijózanultság cinikus pátosza, amely azonban nem a költőre, hanem a tárgyra irányul, akárcsak a ciklus másik versének („ha egy kis szerencséje van”) határozatlan, feltételes értelmű szóhasználata („és viszonylag hegyes-völgyes országot / kap jó esetben, — „és ha jó napon született”, — „és ha egy kis szerencséje van” stb.)

A bevezető versben ugyan még azt panaszolja a költő, hogy ritkán van már szava a munkásosztály „dicsőítésére”, a kötet azonban éppen ezt cáfolja. Legszebb versei hozzá, a meg nem nevezett munkáshoz szól. Még olyan verseiben is rátekint, még akkor is jelen van verseiben, amikor téma szerint szerelemről, egyéni kisebb élményekről, helyzetekről, mozzanatokról szól. Ez a gondolat él a mai ifjúságot ostorozó verseiben is. Előbbi köteteiben gyakran úgy éreztük, mintha Ladányit vonzaná a vagányos, felelőtlen életforma, mintha egy kicsit tetszelegne a meghökkentő szabadosságokban, a túlfűtött szexualitásban. Most kimondja:

139