Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - JEGYZETEK - Szíj Rezső: Czimra Gyuláról
lakat a farostlemezbe, vagy a kartonba. Ezekben az összesűrűsödő festék megsötétedik és éles határvonalakat, mértani, logikus tereket eredményez. Hogy mennyire alaptalan az a bizonyos polgári oldalról hangoztatott vádaskodás, hogy a magyar művészet nélkülözi a gondolati elemet, arra Czimra Gyula művészete is bizonyíték. A képépítésben, a tárgyak rendezésében és megformálásában jut érvényre a filozófiai szemlélet értelmi tevékenysége, amely, mint mondottuk, a legracionálisabban rendez be egy alapjában rendezhetetlen világot. A méretek — illően e művészet benső világához — intimek, mint ahogy egyéb égitestekhez viszonyítva kicsinyek a csillagok is, de azért tisztán tudnak ragyogni. Ezek a méretek a képek műfajából is adódnak. Mivel a művész nem színpadi hatásokra tört, mondanivalója nem teátrális szemléletből fakadt, a méret is ennek megfelelően alakult. A bölcs arányérzék mindig az igazi művész ismertető jegye: nem vágni nagyobb fába a fejszét, mint amekkorával a tehetség meg tud birkózni. A stílus mértéke az embernek a vállalkozás méreteit illetően is. Czimra Gyulát emberileg az is szimpatikussá teszi, hogy elhessegette magától a tárgyi-tartalmi és a méretbeli gigantománia kísérteteit. Sem méretben, sem színben nem kívánta a feltűnőt. Ahogy színskálája sem gazdag, ugyanúgy tematikailag sem sok húrú, dehát nem éppen erre a halk és szelíd hangra van-e szükség ott, ahol utánzók serege a színek éktelen rikoltásával veri a dobot maga mellett? Sok képét megsemmisítette, sokat átfestett. Nem a mennyiséget, hanem a színvonalat kérte számon önmagán. Kísérlet és vázlat helyett a befejezett, kész képet tűrte meg maga mellett. Egyéni ez a művészet, mint ahogy az más vonatkozásban Nagy Balogh János, Basilides Barna, Aba- Novák, Rudnay, vagy akár Szőnyi, mindegyik a maga módján. S ez nem a legtöbb-e, amit művész — az örökkévalóság szempontjából — egyáltalán elérhet? Találunk művészeket, akiknek festészete, hacsak távolról is. hasonlít az övéhez, s akiknek művészetéhez az övé is hasonlít, de ez alól senki sem kivétel. Tudják ezt azok, akik a művészettörténetnek nemcsak őket igazoló lapjait ismerik. Minden, ami van hasonlít valamihez, ami már volt, s ami még ezután lesz. Örök körforgás érvényesül a művészet történetében is, de ennek követelményei nem csökkentik egyetlen sajátos egyénivé kristályosodott életmű értékét sem. III. Czimra Gyula jelentőségét sokan elismerték, miután művészetével találkoztak. Ennek rangját nem csökkenti az, hogy a Művészeti Lexikonból annyi más kitűnőséggel együtt ő is kimaradt, hogy A m o - dern magyar művészet (1968) szerzője annyi kiváló társával együtt őt sem említi, holott ugyancsak telezsúfolja művét olyanokkal, akik a művész pályán még alighogy elindultak, és olyanokkal, akiket föltűnő sietséggel vitt be a Pantheonba a klikk-érdek, egy-egy irányzat diktatúrája. Amiről óhatatlanul eszünkbe jut a történelmi tanulság, hogy akit életében visznek be a Pantheonba, azt onnan holta után kitessékelik, akit viszont amíg élt, nem engedtek be, azt holta után viszik be, és az ott is marad. Ki tagadhatná, hogy Czimra Gyula művészetének sorsa erre az utóbbira szemléltető példa! őt a szakkritika és a közönség valóban holta után fedezhette föl a művészettörténet számára, halhatatlanságának ez egyik záloga. SZÍJ REZSŐ Értesítjük olvasóinkat, hogy a legközelebbi számunk januárban jelenik meg. 136
