Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 5-6. szám - JEGYZETEK - Szíj Rezső: Czimra Gyuláról

volt látható egyetlen Gauguin kiállításon sem, hogy tehát ez megerősítette Czimrát abban, hogy saját útján haladjon tovább, ez nagyon is valószínű. Maga vallotta ugyanis, hogy a kiállítás megrendítő élményt váltott ki belőle, de Gauguin hatásról ennek ellenére sem beszélhetünk. Ez viszont nem zárja ki azt, mintha nem vette volna szívesen, ha önmaga szuverén törekvését mások példájával támaszthatja alá, minthogy igazolás nélkül sem lehet élni. Czimra Gyula festészetét is elsősorban a maga eredeti tehetsége, ebből fakadó látásmódja, az ennek megfelelő stílus egyéni volta emeli ki a kortársaké közül és biztosít neki külön helyet. Ez a hely nem a festő forradalmáré, bár, aki saját hangot tud megütni, az már forradalmár egy kicsit, mégha nem szociális igazságok expresszív, dinamikus megjelenítésével hívja is föl magára afigyelmet. Szenvedélyek nem kavarják művészetét, de állást foglalni enélkül is lehet.

Czimra megelégedett közvetlen környezetének festői kifejezésével. Mintha a szeretett ház négy fala között kerítéssel határolt telken belül élt volna csak, mintha messzebb nem is látott volna kertjénél, amit oly kedvvel és oly eredménnyel művelt meg. Holott csak arról volt szó, hogy éles szemmel látta meg a cseppben a tengert. Az a kicsi előszoba, amit megfestett, nem bizonyult kisebbnek, mint akár egy nagy gépcsarnok, vagy egy szépséges táji részlet, a halas csendélet az asztalon jelentett neki akkora izgalmat, mint egy érthetetlen föliratú sírkövekből álló régi temető. Két egymásbanyíló helyiség kínált neki annyi emberi melegséget, mint az egymásba torlódó szentendrei háztetők sivataga, vagy egy budapesti városkép. Csak éppen nem lovagolta meg azt, amit fölfedezett, nem mozgósította maga mellett a sznob szalonokat, nem nyúlt a reklámozás eszközeihez, nem csapódott érdekeik védelmére összeverődő csoportokhoz, nem beszéltetett magáról úton-útfélen. Ez kétségtelenül hiba volt, hisz már Gezanne megmondotta: nem elég jó képet festeni! Czimra ezzel a figyelmeztetéssel csöndes, szemlélődő alkatából kifolyóan sem volt képes törődni. Ennek ugyan érvényesülése kárát látta, de nem a művészete, amely enélkül is kivívta szakmai rangját s az annak megfelelő elismerést.

Czimrát úgy is szokás emlegetni, mint a „kis tárgyak, dolgok” festőjét. Dehát ki tehet különbséget mindenki számára egyenlő érvénnyel kis és nagy dolgok között? Az alap, amelyen állunk, a szempont, amiből nézünk, a színvonalbeli igény, amihez viszonyítunk, számos egyéb tényezővel együtt, ezek adják az értékelés helyes, vagy helytelen nézőpontját. Ahelyett tehát, hogy csekély jelentőségű dolognak ítélném a széket, amelyet nem nélkülözhet a szegény proletár, de az amerikai milliomos sem, ha le akar ülni, az asztalt szintén nem, a szoba berendezését s ennek különféle elemeit sem. A legkevésbé ítélném annak a népi művészet szép formájú míves tárgyait, amiket Czimra Gyula Hódmezővásárhelyen és környékén szeretett meg s attól kezdve vált maga is gyűjtőjévé. (Háza pedig valóságos kis múzeummá.) Inkább arra kell rámutatnom, hogy a mértani rend, a szobai, vagy konyhai berendezés egyszerűsége, puritánsága valóban a rendet és a megelégedettséget sugallmazta a rendbe nem szedhető, súlyos problémákkal összekúszált világban. Czimra Gyula minden egyes képe világosan áttekinthető, őszinte megnyilatkozás, szemben a világbeli zűrzavarral, amelyről csak részben tehet az ember, e zűrzavar megszüntetéséért semmit sem tehet a művész, csökkentéséért is csak nagyon keveset, ha még úgy eltúlozzák is némelyek napjainkban a művészet jelentőségét. A zűrzavarral Czimra Gyula a magateremtette rendezett, egyszerűen pingált, tiszta művészi világát szögezte szembe, mintegy bizonyítva, hogy ha a világban nem is, de otthon rendet csinálhat és tarthat az ember, ha még oly szerény is ez az otthon földi javakban. Tehát: lehet pihenni egy szegényes asztallapra ráborulva is. A lélek melegsége körüllengheti az előszoba, a konyha kockaköveit is, ha rend van, jeléül annak, hogy az ember legalább úrrá lett a maga portáján. S akinek művészete ebből a szemléletből sarjad, az a művészet pózmentes, mint ahogy az a népművészet is.

Nem vitatkozom afölött, hogy „hideg-e a Czimra Gyula festészete, aminthogy afölött sem, hogy hátha mégis „meleg”, mert vérmérséklet dolga, ki mit tart hidegnek, vagy melegnek, bizonyos határesetekben, amikhez sorolhatók a Czimra Gyula képei is. A kérdés inkább az, hogy milyen festői eszközökkel dolgozik kifejezés közben? Mindenekelőtt színekkel, szinte teljesen kirekesztve a tónusos árnyalást. Síkszerűen, márcsak a nagy, egyenletes foltok révén is, mégis anélkül, hogy kiküszöbölné a perspektívát. Sőt néha meglepő mélységekig vezeti a szemet. Közben a tárgyak sem nem „elevenek”, sem nem „holtak”, hanem egyszerűen tárgyak. Méghozzá egy magasszintű fabrikáláshoz is kitűnően értő, racionálisan vértezett festő ecsetjéből született egészen egyéni tárgyak, szinte Nagy Balogh talicskáihoz, szerszámaihoz, konyhai tárgyaihoz hasonlóan, csak éppen Czimra Gyula sajátosan látó szemén átszűrve és egyéniesítve. Egy bizonyos: talán egyetlen más művész sem érzékeltetik annyira a megállt, műalkotásba merevedett időt, ennek csendjét, mint Czimra Gyula képei. Ez a festészet a csönd „megállt pillanat” képekben kifejezett művészete. A mindennapos tárgyak, a négy fal közti élet örökös ünnepének a művészete, az ebbe a világba beavatottaké, akik tudják, hogy az igazi művészet nem szorul hivalkodó eszközökre.

Czimra Gyula művészete azt is bizonyítja, hogy az egyszerűsített színvilág is lehet gazdagltója a művészetnek. Színei gyakran visszafogottak, egy-egy képen belül néha ugyanazon szín fokozataival él csak, másokon viszont bátran nyúl a színek szembeállításának lehetőségeihez. Élénk vörösek és zöldek, kékbe játszó szürkék, különféle mélységű sárgák váltakoznak szürkésbe hajló fehérekkel, és feketékkel. Tónusnélküli festészet ez, melyben a színek kissé tompák, a fény nem verik vissza, mégis érzékeny hatást keltenek. A képszerkesztés konstruktív, kizár minden esetlegességet, a képfelület berendezése előre kiszámított. A tárgyak köré kontúrokat nem húz, annál gyakrabban vés éles vona135