Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - JEGYZETEK - Lázár István: Néhány váratlan felelősségrevonásról
minden. Az emberekért. Kérdezzük meg tehát őket is, hogy vélekednek. Eddig még csak a szakemberek tették le a voksot ebben a kérdésben. Nem lenne itt az ideje, hogy a lakosságot is megkérdezze valaki, jó-e neki a mostani közigazgatás, elégedett-e, s hol és miben látja a hibát, s van-e valami elképzelése a jövőt illetően? Talán az derülne ki, hogy nem is annyira a megyehatárok érdeklik, hanem a mindenkori közigazgatási szervek munkájának tartalma, amelyet van alkalma megismerni. S javaslatai is bizonyára erre irányulnának elsősorban. Régiókban gondolkodni? Talán ez is eljön majd egyszer. De ma még nem ez a legfőbb gondunk. S talán kár is zavarni a közvéleményt az effajta írásokkal. Pláne ha azok tudományos színezetűeknek és néha valóban hivatalosnak tűnnek. Jobban meg kellene fontolni az ilyenek közrebocsátását. Vagy oda kellene írni, hogy „vitacikk", szóljanak hozzá . . . Mert így csak elhangzik valami, s nincs visszhangja ,a gondolat nem rezeg .rezonál tovább. Vagy ez már egy újabb téma? Nem is folytatom tehát . Az utóbbiról — ha helyet kapok ismét — talán majd legközelebb. F. TÓTH PÁL Néhány váratlan felelősségrevonásról A répcelaki robbanás hangja csak néhány kilométerre hallatszott el. A tragédia híre az egész országot megrázta. Azóta hosszú hónapok teltek el, de az érdeklődés nem csökken: a bonyolult és szükségszerűen lassú bírósági eljárásról szóló tudósításokat mindenki meghallgatja a rádióban, elolvassa az újságokban. A halottakon nem lehet segíteni. A sebesültek felépültek. Az üzem újra termel. Miért akkor ez a nem lankadó figyelem? Ennyire bosszúállóak lennénk? Azt hiszem, nem erről van szó. A répcelaki perben ahhoz, hogy az esetleges személyes felelősséget meg lehessen állapítani, a bíróságnak először is azt kell eldöntenie, hogy a felrobbant szénsavtartályoknak a használatánál történt-e hiba, a tartályok anyaga, szerkezete nem felelt meg a követelményeknek és előírásoknak, vagy a gyártók is és az üzemeltetők is hibásak voltak, a felelősség terhe megoszlik köztük? Még véget sem ért ez a per, amikor nyilvánosságra került, hogy a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatot tart a néhány éve épült, és idén tavasszal viharos gyorsasággal tönkrement M—l-es út ügyében. Annyit már az első napokban megállapítottak, hogy az út alapozására használt kő nem mindenhol felelt meg a minőségi előírásoknak,és a burkolat készítésekor nem tartották be a technológiai fegyelmet. Közben befejeződött a bányaműszaki vizsgálat, és ugyancsak perre, mégpedig a répce- lakihoz nagyon hasonló perre került sor a kevésbé tragikus, de nem kevésbé drámai — és tizenöt millió forint kárt okozó — algyői gázkitörés és tűz ügyében. A fő kérdés itt is az, hogy egy gyenge anyagból gyártott csőperem, az időlegesen lezárt kút felnyitásán dolgozók hanyagsága, vagy együtt e két ok miatt következett-e be a kitörés, amit csak nemzetközi összefogással sikerült elfojtani, nagy szerencsénkre, még mielőtt emberáldozatot követelt volna. A répcelaki szénsavtartályokat még abban az ómechanizmusban készítették, amikor a gond gyakran nem is az volt, hogy van-e megfelelő anyag, hanem az, hogy van-e rá kiutalás? A kényszergazdálkodás, a zárolt anyagkészletek miatt gyakran akkor is megalkuvásra kényszerült a tervező vagy a gyártó, amikor pedig csak bürokratikus kötöttségről, és nem valódi anyaghiányról volt szó. Ez ha nem is menti, valamennyire magyarázza az anyagnormák gyakori felugrását — s nem is jelentéktelen érvül szolgálhat az új mechanizmus mellett. Ami az M— l-es utat illeti, itt a kivitelezés már feltárt hibái mellett, azt hiszem, figyelmet érdemelne a tervezés, sőt a tervelőkészítés szakasza is. Egyesek szerint ugyanis ez az út azért romlott el, mert újabban váratlanul és rendkívüli mértékben megnőtt rajta a nehéz teherszállítás, elsősorban a nemzetközi kamion-forgalom. Igaz ez? A növekedés igen. De mennyire volt ez váratlan? Az kétségtelen, hogy mi magunk nemcsak a nyugati országoknál hanem a gazdasági struktúráját tekintve nálunk kissé hátrább álló, de sok mindenben nagyon dinamikus Bulgáriánál is később kezdtük el a saját kamion-parkunkat kiépíteni. Aki azonban figyelemmel kísérte a nemzetközi kereskedelem és áruszállítás fejlődését, az nemcsak egy-két évvel ezelőtt, hanem sokkal régebben felismerhette, hogyan lép elő*- térbe bizonyos gazdasági—technikai fejlettségi szint elérésekor a vasútival szemben az országúti áruszállítás. Ehhez még csak különösebb futurológiái érzék sem kellett volna, csak józan előrelátás. Végül Algyőre térve, az, hogy a munkabrigád súlyos hanyagságban vétkes, egy nemrég 126
