Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - FÓRUM - Két hozzászólás a fiatal írók lillafüredi tanácskozásán - Szentmihályi Szabó Péter
7ófmm Két hozzászólás a fiatal írók lillafüredi tanácskozásán Szentmihályi Szabó Péter Már az első nap munkája alapján láthatóvá vált, hogy a találkozó elérte célját, és olyan őszinte, színvonalas vitát gerjesztett, amelyet az idősebb generáció találkozóin ritkán tapasztalni. Ez a tény annál meglepőbb számomra, mert az eddig létrejött, és fiatal alkotók számára rendezett összejövetelek során, így az írószövetségben például, korántsem alakult ki ilyen felelős, még a szélsőségekben is rokonszenves véleménycsere. Talán legfőbb oka ennek az, hogy nemzedékünkre először figyelnek fel ilyen impozáns keretek között, és ilyen jó értelemben szervezetten. Talán azért is hallgatjuk meg egymást is felelősséggel. Ahelyett, hogy részletkérdéseket feszegetnék, néhány olyan megállapítást szeretnék tenni, amelyek már megfogalmazódtak, de a konklúzióig nem jutottak el. Úgy tűnik, hogy a fiatal írók problémái mélységesen egyek a felnőtt, vagy, ha úgy tetszik, az „öreg”, a „befutott” írók problémáival. Amikor lelkesen és lázadozva teret, több teret követelünk, nemcsak a magunk számára követeljük, hanem az egységes magyar irodalom egészének is. Olyan munkába kezdünk, amit az előttünk járók fáradtan elhárították vagy elodáztak, de amely munka elvégzésének szükségességét ők sem tagadják, nem is tagadták soha. Amikor a fiatal írók helyzetének javításáról beszélünk, akkor a középnemzedék és a még idősebbek elégedetlenségének is hangot adunk. Ez az irodalmi respublica egyenlőségének természetéből fakad. A világosság kedvéért érzékeltessük ezt a kölcsönösséget, a „közös teherviselést” publikációs téren. Vajon az idősebb nemzedék legjobbjai nem érzik.e kevésnek, szűkösnek a két fővárosi folyóiratot és az egyetlen hetilapot? Vajon ők minden arra érdemes írásukat közreadhatják késedelem és halogatás nélkül? Hallottuk, hogy az itt jelenlevő Veres Péter hogyan nyilatkozott erről, és jól tudjuk, hogy akár a legjobb költők és írók hányszor kerülhetnek sorra legjobb esetben is. És akkor még hol van az a bizonyos derékhad, amely végül is az irodalmi közeget, az atmoszférát megadja, a mindenkori elrugaszkodás talaját is a nagy vagy nagyobb tehetségek számára! Egy tízmilliós európai ország számára nem lehet, nem szabad, hogy elég legyen ennyi lap. Azok az idősebb írók, akikkel erről a találkozóról beszélgettem, várakozva figyelnek ide, nemcsak rokonszenvük kifejezéseképpen, hanem, mivel minden új mozgási lehetőség rajtuk is segít, az ő gondjaikat is enyhíti. Éppen ezért egy új lap, vagy új lapok létrejötte, bármilyen formában is, bármilyen keretek között — jó ügy, mert függetleníti és tehermentesíti, versenyre kelti a többi lapot. így van ez, akármilyen irányzat, akármilyen esztétikai mércékkel lép is majd abban fel. Itt azonban egy pillanatra el kell időznünk. Nagy várakozás, vágyakozás fűt bennünket, fiatalokat a közös dolgok rendezése, a kollektív, koordinált és kiértékelt cselekvés iránt. Tettünk eddig is, eztán még inkább teszünk ebben a tekintetben lépéseket. De nézzünk az idősebbekre! Vajon az ő soraik és kollektív tanácskozásaik hol vannak? Hány magányos ember van közöttük, aki egyszerűen elfelejtette, hogy őket 84
