Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - HAZAI TÜKÖR - Welther Dániel: A foglalkoztatottság néhány kérdése a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben
Sajnálatos módon a mezőgazdasági szakmunkásképzettséget szerzők számára jelenleg — az esetek jelentős hányadában — a képesítés nem jelent előnyt, sőt a kellő gyakorlat megszerzéséig a kereset sem éri el, vagy haladja meg az azonos munkakörben dolgozó, szakképzetlen munkás keresetét. Bizonyára ennek következménye, hogy pl. az állattenyésztésben a beiskolázás évek óta a tervezettnek csupán csupán 60—80 százaléka, a végzettek száma viszont mindössze 40—50 százalék. A kérdésnek egy nagyon fontos tartozéka, hogy még egyáltalán nincs megoldva a szaktechnikusok, technikusok és a mezőgazdasági szakmunkások továbbképzése. A foglalkoztatás idényszerűsége — a munkaerő egyenletesebb felhasználásának lehetőségei A mezőgazdaság munkaerő helyzetének — az összetételből adódó problémák mellett — legnagyobb ellentmondása, hogy egyidejűleg küzd az év egy bizonyos időszakában munkaerőhiánnyal, másik részében foglalkoztatási nehézségekkel. A termelőszövetkezetekben a munkaerő, illetve az eleven munka fokozottabb igénybevételének lényeges oka a termelés idényszerűsége. A mezőgazdasági termelés munkaerő-igénye a növénytermelés miatt szezonális. Az állattenyésztés munkaigénye természetesen viszonylag kiegyenlített. A mezőgazdaságban egyenetlen a munka eloszlása: erősen függ az évszaktól és ezen belül az időjárástól. Vannak azonban csúcsai és csomópontjai. Ilyen csúcs az aratás és ilyen csomópont a szántás. A fokozatos gépesítés útján először az egyik csomópont a szántás gépesítése oldódott meg, majd a legnagyobb csúcs: az aratás munkaerő-szükséglete csökkent. Az aratás 80—85 százalékát már kombájn végzi. Ezzel azonban előtérbe került egy másik kérdés. Magyarországon a mezőgazdaság havi munkaerőszükséglete 400 000—900 000 között változik. Az aratás gépesítése helyenként júniusban munkahiányt okozott. De a cukorrépa és a kukorica betakarítása még alacsonyan gépesített (a kukorica-kombájnok a terület cca 10 százalékát takarítják be), tehát az őszi munkaerő-szükséglet lényegesen nagyobb, ami annyit jelent, hogy az embereket meg kell tartani. 1965-ben a mezőgazdasági termelőszövetkezetek néhány ágazatában a géppel, illetve fogattal és kézzel végzett munka arányainak összevetéséből úgy a növénytermesztésben, mint az állattenyésztésben szembetűnő a kézi munka nagy százalékos aránya. Pl. a kukoricánál a kézi munka aránya 78 százalék, cukorrépánál 87 százalék, burgonyánál 84 százalék, szőlőnél 94 százalék, a tehenészetben 94 százalék, a sertés- tenyésztésben 93 százalék, a sertéshizlalásban pedig 92 százalék. A termelőszövetkezetek munkaerő-szükségletét és annak fedezetét felmérve (az 1965. évi adatok alapján) meg kell állapítani, hogy országosan egyensúlyban van. A havonkénti bontás ugyan az év néhány hónapjában jelentős feleslegeket, ugyancsak néhány hónapban fedezetlenséget mutat, de az éves országos összesítés kiegyenlített. A közös gazdaságokban az összes munkaidő-szükséglet általában évi 170—180 millió munkanap. A rendelkezésre álló munkaidőalap (a tsz-tagok, családtagok és a tsz-alkalmazottak munkaerő kapacitása) megközelíti a 200 millió munkanapot. Tehát az egyensúly nyilvánvaló. Ez az egyensúly azonban a földrajzi területek, valamint a mezőgazdaság szektorai között jelentősen eltérő munkaerőhelyzet átlagából adódik és a nemek és a szakképzettségből, illetve megoszlásból adódó problémákat sem tükrözi. A valóságban az a helyzet, hogy a kevéssé iparosított mezőgazdasági körzetekben ma 79
