Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - HAZAI TÜKÖR - Welther Dániel: A foglalkoztatottság néhány kérdése a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben
A rendelkezésre álló munkaerő létszáma, kor és nemek szerinti összetétele csak egyik, éspedig mennyiségi oldala a mezőgazdaság munkaerőhelyzetének. A létszám hatékony felhasználása — a holtmunkával való ellátottság mérve mellett — nagyrészt attól függ, hogy milyen a dolgozók szakképzettsége. Ez a munkaerőhelyzet másik, minőségi oldala. A mezőgazdasági termelés egyik sajátossága, hogy a múlt örökségeként igen alacsony fokú a mezőgazdasági népesség iskolázottsága. Az 1960-as népszámlálás adatai szerint is a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők többsége a mezőgazdaságból kerül ki. A szakmunkásképzés az egész mezőgazdaságra kiterjedően csak 1961-ben, a szocialista átszervezés befejeztével vehette kezdetét, de a szakmunkások száma 1966 végén már elérte a 157 ezret. Ezeknek 24 százaléka állami gazdaságokban, 15 százaléka gép- és gépjavító állomásokon és 61 százaléka termelőszövetkezetekben dolgozott. A szakmunkások közül 34 százalék mezőgazdasági, 22 százalék ipari szakmunkás és 44 százalék traktoros képzettségű. A szakmunkásképzés az utóbbi években kialakított méreteire utal, hogy a mezőgazdasági szakmunkások 73 százaléka és a traktorosok 74 százaléka 1963—65-ben tett szakmunkásvizsgát. A szakmunkások aránya a mezőgazdaságban nem éri el a 10 százalékot, míg az iparban és az építőiparban mintegy 40 százalék, a kereskedelemben csaknem 50 százalék és a közlekedésben több mint 20 százalék. A helyzet különbözőségéből adódik, hogy az állami gazdaságokban a szakmunkásellátottság lényegesen kedvezőbb, mint a termelőszövetkezetekben. Bács-Kiskun megyében az 1966. december 31-i állapotnak megfelelően az ezer kát. hold termőterületre jutó mezőgazdasági szakmunkás a tsz-ekben 2,4 fő (az ÁG-okban 5,2); ipari szakmunkás a tsz-ekben 0.2 fő (az ÁG-okban 1,3); traktorvezető a tsz-ekben 5,9 fő (az ÁG-ok- okban 6,5). Ebben az időben — a becslések szerint — a megye mezőgazdaságának szakmunkás hiánya meghaladta a két és félezer főt. A továbbiakban is az igények állandó növekedésével kell számolni. Elsősorban a termelőszövetkezetekben nagyszámban képeznek ki felnőtt szakmunkásokat is. Évente Ilyen módon mintegy 10 ezer ember szerez szakmunkásképesítést. A technikusok és mérnökök száma is jelentősen emelkedett. 1965-ben 2800 kh területre jutott a termelőszövetkezetben egy felsőfokú képzettségű szakember. 850 holdra pedig együttesen egy felső-és középfokú képzettségű szakember. Ez az ellátottság a szükségletekhez képest még nem tekinthető kielégítőnek. A nemzetközi összehasonlítás alapján azonban azt is látnunk kell, hogy a magyar mező- gazdaság szakember ellátottsági színvonala nemcsak eléri a szocialista országok többségét, hanem a felsőfokú szakemberek tekintetében jobb ezek átlagos ellátottságánál. A szakmunkásképzés szempontjából különösen nagy figyelmet kell fordítani az egyes dinamikusan fejlődő ágazatok szakemberigényének kielégítésére. Ilyenek: a szőlő, gyümölcs-és zöldségkertészet. (Az ágazat termelési értéke az utóbbi öt év átlagában elérte a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 15,3 százalékát.) Hasonló igénnyel lép fel az öntözéses gazdálkodás is, hiszen az öntözésre berendezett területek kihasználtsága, az öntözésben rejlő lehetőségek korlátozott hasznosítása összefügg a szakmai felkészültség fogyatékosságaival. A mezőgazdaság kemizálásának szakemberigénye szintén megkülönböztetett jelentőségű. Az 1960-ban kezdődő speciális képzés során 1967-ig 283 növényvédelmi szakmérnök, 280 szaktechnikus és 4300 növényvédelmi szakmunkás és betanított munkás lett kiképezve. Ez a létszám azonban csak 40—60 százalékban fedezi a tényleges szükségletet. (Az előzetes tervek szerint 1975-re 20 ezer növényvédelmi szakmunkásra lesz szükség.) 78
