Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 5-6. szám - Pócsik Dezső: Varsó, Stodola klub (vers)

rßfrciik rDezi 'ó

A Stodola az Inter Clubok egyike, ami lengyel viszonylatban'is kuriózum számba megy. A club: a falakon szomorú tekintetű, bujatestű, meztelen, szétvetettlábú, leborotvált szeméremtestű, premier-planban festett nőalakok, vagy frakkos-cilinderes meztelen alsótestű, nyakánál fogva egy fáhozkötözött férfit (Afanaszjev) ábrázoló festmények. És virágok . .. Zaklatott idegzetű vágyak buja virágai, a csilingelő harangvirágok és nefelejcsek között, ameddig a szem ellát, illetve megpihenhet körben a falakon. A vendégek: fiatalok. Szakállasok és kopaszok virágos hipszter öltözetben, vagy farmernadrágban piros trikóval. A lányok lobogó hosszú lánghajjal, vagy fiús frizurával, bokáigérő pijama-táncruhában, vagy ágyékig érő szoknyában, méhviaszgyöngyház-színre festett, szemöldökig zöldelő szemhéjjal. Amikor a beat-zene földindulása zuhogni kezdett, az amúgyis tompított fények kialudtak, s csak a rejtett zugokban meghúzódó ösállatok a szivárvány minden színében foszforeszkáló jupiterlámpa-szemei pásztázták keresztül-kasui, a zene ütemére hunyorogva, a táncparketten vergődő-újjongó, örjöngő-síró, vínnyogó-üvöltő útkeresőket.

Varsó, Stodola klub

Hamuból és rémületből születtünk! Porból és pusztulásból születtünk, és most mulatunk.

Arcunkról

kék—sárga—piros—zöld jupiterlámpák

olajos fénye csorog,

szivárvány-lángban lobog

erdőtűz-hajunk,

ágyék-moszat-szakállunk,

vérlángba fúl

világnagy szívünk

a félelembarlangban

fogant remény,

és járjuk a táncot,

mint neutronok

a sűrített elmúlás-magokban,

mint erőszak letépte

klorofil-bársony gyíkfarok,

mert fényes acélszeggel kivert

csizmatalp éj borult

a mi názáretünkre,

mert az eget

haláleső-ujjú

acéltűvel megjelölték

s akit megjelöltek

azt keresztre feszítették.

Fekete láng-hajunk lebben,

kalász-szőke láng-hajunk párunk arcát perzseli, a pincebogár szín szemhéjút, a pincebogár-fínom redőzetűt.

Szakállunk kisarjadt moha-virág a bűn felett, mert mi tiszták vagyunk mint kapu alá szorult szerelmünk,

mert mi szeretjük a virágot:

a mi virágaink a felkelőnap-látomású

malomkő-súlyos,

vérbefulladt dáliák,

a mi virágaink a citerazengésű

leányszem-nefelejcsek,

virágaink az őzriadású

életünk.

... És járjuk a táncot.

Szakállt eresztettünk mint a század: szürke penész-szakállt.

És járjuk a táncunk, és lengünk-vonaglunk, és hajiunk, ahogy a nyírfácska dől a szél halál-ölébe,

míg megroppan benne az élet, mert a mi életünk kezdete a végnek.

Dob-sorozatvető arat felettünk, a klarinét ájulásba szeretett szívünk kín val latója, a jupiterlámpák

21