Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 4. szám - Papp Lajos: Utolsó napom (vers)
ELMEGYEK ELMEGYEK asztaltól a székig Udvaron a faltól el a kerítésig Lépkedvén anyámmal majd az iskoláig Apámmal érkezem szerelmem házáig Ővéle indulok magunk udvarába Szirmait hullatja a pipacs virága Aztán halványodik búzavirág kéke S amott a fákon túl az út véget ért-e? HOSSZÚ ÚTRA MEGYEK ki csak tegnap jöttem s valék tollpihényi az első örömben Ki nevetni-sírni tanulatlan tudtam kavics gurulása eddig-való utam Hosszabb útra szántam magamat magamnál köröcskéző-gyönge csak-én-igazamnál hívén hogy ez rendelt hozzám mért adósság S amott a fákon túl idegen az ország? z 0 CL < z O </)-I 0 H D BÚVAL ÉS BÁNATTAL elláttak jól engem akik nem szerettek akiket szerettem s takarták szememet hogy messzebb ne lássak utam elirigylő kolonc-féle társak Elhullatott tollúk utóbb összeszedtem hogy rájuk későbben az emlékeztessen Ha már elfáradtam s leülök pihenni S amott a fákon túl nem lesz hová menni? KIZSINÓROZTATOM földem hol megállók birtokon ott az a kicövekelt árok Oda nem követhet senki csak a férgek Földdé szelídülnek testemből a mérgek fekszem egy látható láthatatlan ágyon kívül téren-léten időn s fényen-árnyon Megosztozhat rajtam a semmi a minden S amott a fákon túl vár még egy új isten? HOSSZÚ ÚT PORÁBÓL hosszú út szeléből sár lészen a forrás csöndesüléséből el és kifáradó iramodásából Mi marad az ember nagy-akarásából? Mi lesz az eszmékből sugaras szavakból a belőlem támadt élet-sugara kból? Marad-e melegük ha vége a nyárnak? S amott a fákon túl vágyaink megállnak? 3. SŰRŰ KÖNNYEIMMEL hideg-vad esőkben s nyíló örömömmel mikor nyílt köröttem víg tárulkozással mindenfajta élet voltam-e ki ha már nincs is tovább élhet? Marad-e belőlem mint dalból a dallam egy hangnyi emlék a zúgó világ-zajban tettem-e csak egy szót a minden-beszédhez? S amott a fákon túl már senki sem kérdez? KÖPÖNYEGET VESZEK ha már így adódott Ha már útrakeltem mint parttól eloldott csónak a vizekre bízón magát-sorsát Esteledvén elfogy a fény mint a jóság Vihar is elérhet döntögető széllel verhet jég-ostorral villogó veszéllyel Ki vándorol annak bőven jut a bajból S amott a fákon túl csend lészen a zajból? KIGOMBOZTATTATOM mint holmi kabátot a rám ereszkedő másfél ölnyi pástot fejfa-kegyelettel zokogás-költséggel virág vigaszával koszorúk görcsével S a felejtés napján kik ott körülállnak nézik gyönyörködve végső-szép ruhámat Tán utolér ott lenn e maradék-érzés S amott a fákon túl nyílhat visszatérés?
