Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám - JEGYZETEK - Szabó János: Miért nem lettem tanár?
biztosíthat a műnek, de azt sem, hogy provinciálissá teszi. A világtörténelem folyama nem egyetlen ágban folyik. Akadnak kisebb-nagyobb elágazásai, s ha olykor lassabban is, ezekben is előre áramlik a víz. Olyan népek, amelyeket a fejlődésben idegen zsarnokság akadályozott, azt hiszem találhattak és találhatnak a Bánk bánban hozzájuk szóló mondanivalót. OROSZ LÁSZLÓ M/ért nem lettem tanár? Hogyan tanítsunk tanítani? Nagyképűség lenne, ha gyér tapasztalataim alapján javaslatokat tennék, ehelyett elmondom, hogyan tanultam én. Aki paródiának érezné, vesse szememre, hogy nem voltam biztos a pályaválasztásomban, s ez ideig nem is lettem tanár. Az elmondandók különben is csak a budapesti bölcsészkar 1961—66 között végzett évfolyamának élményeiből táplálkoznak. Elképzelhető, hogy másutt — és azóta ott is — minden másképp van. Parancsadás — csecsemőknek Lapozgatom egyetemi indexemet. Azokat a tárgyakat idézem föl, amelyeknek pedagógust, ezen belül is magyar tanárt kellett volna faragniuk belőlem. (A tudományközlő tárgyakat nem számítom.) I. félév: — II. félév: Általános pszichológia: heti két óra. Előadó: A tv-ből jól ismert Radnai Béla. Lebilin- cselően szellemes szónok, a legkülönbözőbb dolgokról beszélt, mindig érdekesen. Aztán levizsgáztunk — kész. III. félév: Fejlődés- és neveléslélektan. Heti két óra. Előadó: Álmatag, fiatal tudós, kutatási területe a hadi pszichológia, kandidátusi disszertációját a parancsadás lélektanából írta. Ezen mi, 19—21 éves „humanisták” a hasunkat fogva röhögtünk, ha úgy tudott volna beszélni, mint Demoszthenész és Ciceró együttvéve, akkor sem lett volna hatása. (Sokkal kevésbé tudott.) Azzal viszont határozottan imponált, hogy a hivatalos egyetemi jegyzetről kijelentette: zagyvaság. (Az is volt). Megint ellene szól azonban, hogy egy olyan könyvet tett kötelező olvasmánnyá, amit nem lehetett megkapni, a könyvtári példányokért valósággal verekedtünk. Nem lévén tülekedő alkat, bele se néztem a könyvbe. Kollokviumi tételül „A csecsemő lélektana” jutott — máig sem értem, mire kaptam négyest. IV. félév: Általános pedagógia. Heti két óra. Előadó: Ismert pedagógiai szakíró, szóban mérhetetlenül unalmas. Egyáltalán nem emlékszem, miről beszélt, azért sem, mert nem kellett vizsgázni, csak aláírtást szerezni. A rend anarchiája Ugyanebben a félévben megkezdődtek a hospitálások, épp olyan eseménytelenül, ahogy egészen a IX. félév végéig folytatódtak a következő kaptafára: Körülültünk egy iskolai osztályt, félévenként 4—5 alkalommal. A tanár órát tartott, mi pedig előregyártott megfigyelési szempontok szerint „őszintén” hozzászóltunk, ha volt a tanárnak ideje utána. (Sokszor nem volt.) Többnyire udvarias sablonokat mondtunk, mert a tanárok többsége a legcsekélyebb bírálatra is vérig sértődött. A hét félévig tartó hospitálás során csupán egyetlen magyar órán éreztem, hogy tanultam valamit. V. f é I é v: Neveléselmélet. Heti két óra. Előadó: Eleven szobra a tanárbürökratának. Kerek lapos mondatokat mondott, figyelmemet tökéletesen megbénította túlburjánzó rendszeressége. Minden témának volt I., II. stb. pontja, az l-en belül 1., 2., az 1-en belül A, B, aztán a, b, aztán alfa, béta . .. Olykor a dühroham határáig juttatott az idegesség, de végig kellett ülnöm minden előadást, mert állandóan ellenőrizte a létszámot. Utálsó órán földiktált annyi kötelező olvasmányt, hogy akkor sem rághattuk volna át az egészet, ha az egyhónapos vizsgaidőszakban nincs még ezen kívül hat vizsgánk. Elolvastam, amit tudtam, Makarenkót különös élvezettel, s lám szerencsém volt, őt kaptam tételül. Az adjunktus elkérte vázlatomat, amely csupán emlékeztető címszavakból állt, biztatott, hogy ilyen vázlatból eleve lehetetlen felelni, de azért csak próbálkozzak. Állítom, nemcsak a lényeget tudtam, apró részleteket is, mégis alig bírtam kicsikarni a hármast. Vizsgáltatom szerint nem megfelelő sorrendben ismertettem Makarenko esztétikai alapelveit. Lehet, hogy igaza volt, de ettől kezdve, ha tehettem, elkerültem a pedagógiai tanszéket. 75