Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 2. szám - SZEMLE - Seres József - Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem

s az egyéni boldulás (jómód) vágya más más formában, de mindenütt él, bomlaszt, gátolja a társadalom fejlődését.

A riadt kis kékruhás fiú, a „görög diplomata” tehát mindenütt érvényesül a maga ványadt, riadozó alakjával, tört magyarságával, mert a kispolgári szemléletű és érzelemvilágú nők, fiatal lányok szívesen hisznek a mesebeli lovagnak, a csábító látszatnak, a pénznek és a felcsillanó könnyű élet reményének. Ez a lényege Fejes Endre kisregényének. Fejes nem moralizál, s nem él a romantika pátoszával sem. Nem von glóriát egyetlen hőse köré sem. A romantikus alakokkal és helyzetekkel nagyon is reális tényekre, kisszerű valóságra utalt. Hőse nem válik igazi Don Jüanná, sem kékszakállá. Nincs benne sem az indulatokból, sem a gonoszságól, sem a szexualitásból, sem az elszántságból elegendő ahhoz, hogy igazi hőssé, pláne romantikus hőssé növekedjen. Alakja tehát szükségszerűen groteszkké válik. De groteszk maga az alapszituáció is. Mint ahogy a regény második felében kiderült, a görög diplomata a valóságban szakmunkás egy gyárban. Nyegle, társaihoz gyakran goromba, de jól, szorgalommal és hozzáértéssel végzi munkáját. Hatgyermekes parasztcsalád fia, tehát nem gyermekkorával szívta magába a nagyvárosokban mindig meglevő perifériás rétegek életlátását, társadalomellenes magatartását. Ez ellentmondásnak, vagy legalább is következetlenségnek tűnik a jellemábrázolásban, de annál inkább erősíti a helyzetek, mozzanatok groteszkségét. Kopottan, rendkívül szűkösen él egész hónapban, hogy aztán néhány napos „görög diplomata” mivoltában tömött erszénnyel járhasson, szórhassa a százasokat, szédíthesse a neki megtetsző lányokat. így válik érthetővé a közértes lányok körüli ólálkodása, s a beszédébe gyakran beillesztett pénztelenség, ami azonban az adott helyzetben szintén groteszk figurázásnak tűnik csupán.

Mindez azonban nem gyengíti, hanem éppen erősíti ábrázolásmódjának hitelét. Azt mondhatnánk, hogy Fejes Endre egyszerűen ködösít, s hogy logikátlan, hogy műve tömörsége ellenére nem eléggé megszerkesztett, nem eléggé összefogott. Ha azonban jobban mérlegeljük a látszólag valóban laza eseménysort, bebizonyosodik, hogy ez szándékolt. A laza összefüggésű eseménysort azonban mégis egybefogja a föntebb már említett művészi cél és — jobb kifejezést nem találok: ritmusos szerkesztési mód, egy-egy elindító, indukáló mozzanat megfelelő helyen való ismétlődése. Ilyen mozzanat a fiú ácsorgása gyümölcsárus bódék, Közértek és posták körül. Ez ironikusan érdekes, hangulatos hatású. Az író mintegy előre jelzi vele az újabb események szövődését. Hasonló célú, de még érezhetőbben ritmikus az egyik, látszólag összefüggés nélkül beiktatott képnek szó szerinti ismétlődése: „A sötét ruhás fiú feje megmerül egy lámpa elég bágyadt fényében. A fiú asztalra könyököl. Fehér inget, nyakkendőt visel. Arca fáradt. Szótárt lapozgat. Erősen koncentrál. Valószínűleg tanul, mert golyóstollal időnként egy-egy szót följegyez valami füzetbe. A szobában rádió vagy magnetofon működik, férfihang tökéletes kiejtéssel francia szöveget mond. A fiú fölnéz, figyel, majd jegyzetel tovább”.

Ki ez a fiú? És mit akar vele az író? Eleinte csak gyanítunk valamit, de harmadszori, negyedszeri ismétlődésnél (összesen hatszor ismétlődik), már világosan áll előttünk előbb említett funkciója. De megemlíthetnénk több más mozzanatot, „művészi fogást”, amelyek hol a ritmusosságot, hol a dinamikát, hol a grimaszt, groteszkséget erősítik, de mindenképpen hatásosabbá érdekesebbé, összefogot- tabbá teszik a művet. Fejes nem riad vissza a detektívregények kedvelt módszerétől, a rejtélyességtől sem, hiszen regényének első részét éppen a rejtélyesség jellemzi. E nélkül eleve hitelét vesztenék a részletmozzanatok. Meg kell tartani például annak az illúzióját, hogy a kékruhás fiú valóban „görög diplomata”, vagy legalábbis lehetséges, hogy az. Furcsa illúzió ez, mert az olvasó elég hamar rájön, hogy szélhámos, de ekkor már nem ez az érdekes, hanem a groteszk szélhámoskodás mögül elővillanó társadalomkritika, a groteszk játék s a fölsorakozó montázsképek valósághitele. S ez szinte maradéktalanul sikerül az Írónak. Valóságosnak érezzük még a menthetetlenül bukásra ítélt főhős alakját is, a gyilkossággal végződő befejezéssel együtt. — És nagyon soká visszhangzik bennünk a befejező mondat, a gyilkosság után önmagát rendőrkézre adó fiú sóhajtása: „Pedig szerettem az életet”.

Külön tanulmányt lehetne írni Fejes Endre filmszerű és rendkívül tömör, gyakran már szófukar ábrázolásmódjáról, stílusáról, annak előnyeiről és hátrányairól. Az azonban kétségtelen, ez a regénye nemcsak izgalmas, érdekes, problemafölvető, hanem Fejes sajátos alkotásmódjának, stílusának is sikeres továbbvitelét jelenti.

SERES JÓZSEF

9T