Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 2. szám - SZEMLE - Seres József - Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem
Általános emberi mondanivalót is hordoznak az lllyés-versek — a költő a jövő nézőterével fordul1 szembe, az óriás láthatár tükrében vizsgálja magát. Ez a szembenézés-gesztus nem póz, hanem önkritikus, önmagába metsző vizsgálódás. A verskötet címe a közismert heinei költeménycsattanót mélyíti el, s a költő önmagának és minden olvasójának szegzi mondat-tőreit: Utálom, persze, hogy amire tegnap azt mondtam, hogy fekete, ma azt mondom, fehér. Undorító k ö p ö n y e g c s e r e . Hajam, a tegnap még fekete, idenézz, fehér. (Fekete — fehér) Illyés, aki a halállal birkózik, a tisztaságot szeretné megmenteni, s ahogy híres versében a Bartókban, most itt a Teremteni címűben rendet, harmóniát követel. S ha az életben bizonytalanság lesz úrrá rajta, nem retten, mert „nincsen vezető fonalunk, csak kezünkben ez a munka. Ez a remegő kis iránytű.” Ez a népi-emberi Illyés áll közel mindenkihez: a magyarsághoz és a nagyvilághoz, mindkettőhöz egyszerre. Hiszen mindenki a világ bármelyik pontján biztosan állhat a lábán, de erősebb lesz, ha Illyés szellemi kézfogása által gazdagodik. Mindenkihez szól: „halandó szemmel fölfedezni a teendőmet”, ez erőt ad, Ő a „jövők pásztora”, aki „ég felé” nevelődik, mint minden ember teremteni akar, üzenni neked és nekem: „halandó szemmel fölfedezni az örök végezni valót: megszólaltatni a jövendőt, mely már a halállal vitáz .. .(Teremteni) SZEKÉR ENDRE Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem A realista író általában az élet tipikus jelenségeit, tipikus alakjait igyekszik ábrázolni. A tipikusba sűríti a legszélsőségesebb vonásokat is. Fejes Endre fordított sorrendet követ. Az egyediből, az esetlegesből indul ki. Nem egyszer különc alakokat választ hőséül, akárcsak a romantikusok műve, azonban mégsem lesz romantikussá. A „Jó estét nyár, jó estét szerelem” ebből a szempontból talán még jellemzőbb az országos érdeklődést és vitákat kiváltó Rozsdatemetőnél is. Főhőse furcsa kis ember. Az író — nem sokat törődve azzal az esztétikai követelménnyel, hogy ne az író jellemezzen, hanem cselekedtessen inkább — mindjárt az elején így mutatja be hősét: „Keservesen töri a magyart, ugyanakkor jópofán csinálja, nem tudni, mikor beszél komolyan, mikor bolondozik. A hangulatváltozásait nem érteni, hirtelen riadtságát, a másik pillanatban már önfeledt nevetését, váratlanul nyers, csaknem primitív indulatait. Mindenképpen vonzó, színes, romlatlan és izgalmas egyéniség.” Persze, az e sorokat megelőző néhány lap alapján érezzük, hogy ez a bemutatás csak előjáték. Olyasféle, mint mikor Shakespeare III. Richárdjában a hős kiáll a függöny elé, s elmondja: „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek” Olyan előzetes bemutatás tehát, amely nemhogy csökkentené, hanem növeli érdeklődésünket a hős iránt. Mert valóban: mit is kezd az író ezzel a riadt, máskor önfeledten nevető, primitív indulatú és mégis vonzó egyéniséggel! Különösen ha hozzá vesszük azt is, hogy — az író szerint „romlatlan ’ és „színes”, akit ráadásul egyelőre mint „görög diplomatát” ismerünk meg. De nem a görög követségen természetesen. Közértboltok, gyümölcsárus bódék, vagy a postahivatal körül ténfereg, botladozik kopottas sötétkék ruhájában tört magyarságával legyeskedve az elárusító lányok körül. Romantikusabbnál romantikusabb helyzetek következnek egymás után. A kis sötétkék ruhás fiú körül lányok rajzanak. Valóságos Don Jüanná válik. Furcsa, groteszk Don Jüanná, mert hiszen nevetséges lenne, ha nem lenne százasokkal tömve az erszénye, főképpedig az idegen, a „görög diplomatái rang”, amelyben ezek a lányok nem kételkednek, s mindet csak az a vágy fűti, hogy feleségül vegye. — A helyzet tehát világos: a pénzes „görög diplomata” személye akkor is vonzó, ha egyébként vézna, csúnya kis emberke. Mind sorra hajlandó lefeküdni vele a nagy cél érdekében. Érezhetően a kispolgári mentalitás az író célpontja ebben a regényben is, akárcsak a Rozsdatemetőben volt, csak más, bizonyos tekintetben szűkebb, bizonyos vonatkozásban általánosítottabb környezetben, Szűkebb olyan értelemben, hogy úgyszólván a főhősre, Viktor Edmanra (nevezzük egyelőre „diplomata” nevén) és a kiszemelt lányokra korlátozódik, de tágabb, általánosabb is abból a szempontból, hogy a cselekményt nem helyezi el helyileg és társadalmilag konkrétan. Sőt a perifériákon, vagy a legkülönbözőbb helyeken lejátszódó események mintha azt sugallnák, hogy ez az individualista kiszakítottság, 90
