Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 2. szám - Vadász Ferenc: Tenyérnyi égbolt (regényrészlet)

Újra és újra felidéződik emlékezetében, ami július hatodikén történt.

Aznap olvasott utoljára újságot. Báró Weichs vezérezredes seregei azon a napon érték el a Dont. Emlékszik, gyors számvetést csinált: a második magyar hadsereget áprilisban vitték a frontra, százhetvenezer fegyverest, harmincezer munkaszolgálatost. A német offenzíva a Szovjetunió kaukázusi olajvidékét vette célba. A támadás kilencedik napja folyt már. A magyarok csak három héttel később értek a Donhoz. Gyalog követték a nácik motoros alakulatait.

Mostanában már az Uriv—Korotoják—Szucsje frontszakaszon morzsolódnak.

Néhány nappal ezelőtt még hallott híreket. Hol egyik, hol másik rabhoz érkezett látogató — neki a húga mondott sietve néhány szót —, s bármennyire figyelt az őr, a fronthelyzetről formált elképzelését kiegészítette egy-két suttogva elhadart mondat.

A frontot egyébként is ismeri, eleget tanulmányozta a térképet, maga elé tudja képzelni a hadijelentésekben említett helységneveket. Az Andrássy-laktanyai kínzások heteiben is, amikor betörték a fejét, csuklóit bilincs szorította, mindig meg tudott valamit. Vagy az őrök egymás közti beszélgetéséből, vagy valamelyik újonnan letartóztatott hozott hírt odakintről. Élet és halál, elveszni vagy megmenekülni, felemelkedni vagy a mélybe zuhanni, ez mind attól függ — talán még most az utolsó órákban is —, mi történik ott ezer kilométernyire, a harctereken, s annak hatására Magyarországon.

A tenyérnyi ég mintha világosodnék, mintha a szürke festékbe csipetnyi pirosat kevert volna egy láthatatlan festő. Amikor édesanyja és Klári hétfőn Szombathelyinéi járt, a honvédvezérkar főnöke barátságosan fogadta őket. Azt ígérte, meglátja, mit lehet tenni. A húga aznap este Andorka Rudolfot is felkereste. Andorka támogatta a Történelmi Emlékbizottság munkáját. Nyugalmazott tábornok, Horthy köreihez közel álló ember, követ volt Madridban Alfonz spanyol király mellett, hazafi, németellenes. Azt mondta: A vezérezredes úr kegyelmet ígért. Igen magas befolyások fognak érvényesülni.

Tegnapelőtt nem történt semmi. Tegnap se. Édesanyját és Klárit mindkét napon beengedték. Beszélgettek a világról, amennyire lehetett, a politikáról is, Mártáról, a feleségéről, meg egy kicsi emberről, Gyuriról, a fiáról, aki holnap lesz négy éves. Márta internáló táborban van másfél esztendeje.

Kilenc napja hangzott el a halálos ítélet. Tegnap déltájban, amikor felszakadtak a felhők, a második emelet hetvenegyesből, a rács mögül, még látta a Kis Svábhegyet. Ma reggel lehozták ide. Ez a földszinti zárka sötét, kietlen. Ebből minden kiszorult, innen nem látható semmi egyéb, csak a tenyérnyi ég. Ez a zárka: siralomház.

(Részlet a szerző Schönherz Zoltánról írt, 1969-ben megjelenő életrajzregényéből)

15