Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1933-11-05 / 1. szám
— Marha vagy te! Te részeg disznó! — replikázott egy női hang. Stolzné csitította őket. — Nana, csak ne veszekedjetek. Éz most igazán nem illő. írjad csak János úgy, ahogy Teréz mondja: mély fájdalommal. Benyitott. Az asztalnál ült Stolz, vele szemben egy feketébe öltözött nő állt. Stolzné férje mellett könyökölt s a kályhánál egy idegen férfi beszélgetett a villanyszerelő kislányával. — Jó hogy jön — derült fel Stolz, a húgomnak — mutat a feketeruhás nőre — meghalt a férje és most a gyászjelentést fogalmazzuk. 0 „mély fájdalommal", én pedig „őszinte fájdalommal" akarom kezdeni. Most mondja meg maga, melyik a jobb ? Várakozva néznek. Hirtelen nem tud válaszolni. Majd nagy- nehezen kiböki. — írják úgy, ahogy érzik. — Lásd?! Csillan fel a párórás özvegy szeme — mit mondtam? írjad csak úgy, hogy „mély fájdalommal"... Stolz dünnyög valamit, de Írja. Nézi őket. Már megbánta, hogy hazajött, levetette kabátját és leült a díványra, miből úgy álltak ki a rugók, mint a sovány gebe bőre alól az oldalbordák. A két asszony a rokonságot diktálta Stolz keze alá, ki ezt a nem mindennapi műveletet kellő méltósággal, körültekintéssel végezte. Egy rokonon összekaptak. A fiatal özvegy kifogásolta felvételét, mondván, hogy az sohasem kínálta meg sem őt, sem a megboldogultat még egy pohár vízzel sem. Piszkos, zsugori népség. De azért csak beirták. A fiatal özvegy szólt. — A végére pedig ird oda, hogy „gyászbaborult özvegye." — Mit? — borzolódott Stolzban a indulat. — Csak ne kezdj megint veszekedni. írd: „gyászbaborult özvegye." Én tudom, mi illik. — Te? Honnan? — gúnyolódott Stolz.' — Honnan? Semmi közöd hozzá. Tudom és slussz! Stolz még akart mondani valamit, de aztán mégis csak alárajzolta szépen: „gyászbaborult özvegye.“ Mikor befejezte az Írást, a fiatal özvegy elvette és hangosan olvasta a gyászjelentést, de az utolsó sorokat már nem lehetett érteni. Szájában összegyűrődtek a szavak és hangosan hihegni kezdett. Retiküljéből előráncigálta zsebkendőjét és szipogva töröl- getni kezdte özvegyi könnyeit. Stolzné vigasztalta. — Hát már csak nyugodj bele. Ennek igy kellett történni. Fiatal vagy még, nem szabad elkeseredni. 8
