Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)

1933-11-05 / 1. szám

Harmincévesek

(regényrészlet)

Szinte szédült, mikor a pinceszerü kifőző lépcsőjén lefelé haladt, mindjárt a legelső asztalhoz letelepedett s jólesően nyújtotta ki elgémberedett tagjait. Az étkezdébe nyíló konyhából zsirsercegés, edénycsörömpöíés hallatszott a kifelé áramló gőzfelhőn keresztül. Egy adag levest kért, mig kanalazta, szeme el-el- siklott a többi asztalok felé, kereste az ebédismerősöket, kikkel már hosszú idő óta minden délben itt találkozott: Nem érintkezett velük, nevüket sem tudta csak megszokta őket. Pedig kezdetben hogy idegesítette a festékes ruháju mázoló szürcsölése, csámcso- gása, de megszokta, mint ahogy megtanulta azt is, hogy a munkásebédet a beleesett légy még nem teszi élvezhetetlenné, ki kell dobni és enni tovább. A szomszéd asztalnál teli szájjal nevettek. Odafigyelt. Az asztalnál hárman ültek, egy férfi és két nő. A férfit már többször látta itt, modoráról vagv öltözködéséről, már maga sem tudta miről, vigécnek gondolta, ő volt az, aki minden hétfőn, alig hogy leült, sportlapot követelt és ideges felkiáltásokkal csapkodta az asztalt, ha a Bak három gólt rúgott a nem Baknak. Ilyenkor aztán szidta a nem Bakot, a birót, az időt, a fasizmust, ami ép eszébe jutott. Az ellenszenves nagyhangú fráter most Gömbös viccet mesélt, a két nő hálásan kuncogott. Hirtelen nem lehetett megállapítani, hogy a viccen, vagy az előadón mulatnak.

Kint az utcán mentőautó szirénája vijjog fel, egy pillanatra halálos hideg fogja meg az emberek szivét, egy percre megáll a sok kérődző száj s valami ijedt révüléssel néznek maguk elé a szemek.

Eltolta maga elől az üres tányért. Megint egy — siklott ki vértelen száján negyedik emelet, veronál, Duna, marólúg, vájjon melyik? Még két hét, hasadt fel benne az ijedség, még két hétig elmerhet borítékot, ezret egy pengő ötvenért, még tizennégy napig ehet munkásebédet s aztán — hacsak nem történik valami, ő is választhat szabad polgárként a negyedik emelet és a Duna között. Ő akinek nagy jövőt jósolt a falu papja: okos gyerek, taníttatni kell, ur lesz belőle — ekhózta lelke vissza a régi szavakat És az apja tanittatta, az öreg paraszt urat akart nevelni fiából, Ő tanult, hajnali vicinálissal járt be a városba, télen meghűlt, láz rágta vézna testét, de menni kellett minden hajnalban. Az utat ilyenkor futva tette meg az állomásig s mikor a rosszul fütött harmadosztályú kupé lócájára esett, kékrefagyott kezeit a combjai közé dugta s úgy próbálta felmelegiteni, Az egész gyermekkorát vasúton és várótermekben élte le. Az apja vagyonát pedig lassan felemésztette a nyolc év. Mikor elvégezte tanulmányait, két évig otthon lebzselt, pályázgatott és évekig ingyen dolgozott a községházán és most ? — még két hétig borítékot címezhet Pesten, ezret egy pengő ötvenért.

5