Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)

1933-11-05 / 1. szám

Valami kétségbeesett ellágyulás húzódott fel torkába, kérdések, mire senkitől sem kaphat feleletet, de amik mégis örök- életüen feleletre várnak. Mért kellett neki tanulnia ? Miért hajtották, miért szakították ki abból a parasztcsordából, mi szűk baromésszel csak két urat ismer: a jegyzőt és az Istent. Miért ? Nem lenne e jobb, ha most ő is odahaza a többivel trágyát hordana ki a határba s nem tudná, mi a negyedik emelet, a levélboritékcimzés, a munkásebéd ? Azóta már családja is lenne, elvett volna egy széles csipőjü, erős mellű lányt, ki világra nyögte volna azokat a gyermekeket, kiket ő meddő prostituált ágyékok mélyén hagyott. Tavasszal két lóval szántana, erős, izmos karral mélyre nyomná az ekét, hasgatná a föld hátát megrészegülten friss szagától. A zölden hullámzó vetéseket simogatná szeme, kukoricakapáláskor szalonnát sütne és délben a felesége hozná az ebédet kendőbe kötött cserépfazékban...

Mint ébredő asszony testek, lassan j ólesőn nyújtózkodtak benne a gondolatok. Becézte, simogatta őket s félig lehunyt szemei beléfeledkeztek egy távoleső világ szénaillatába.

Észre sem vette, hogy közben eltávoztak, kicserélődtek az emberek. Uj, ismeretlen arcok hajoltak a tányérok felé. Ösztönösen nyúlt az asztal szélén levő újság után s lapozni kezdte: A japánok Sanghait bombázzák, rengeteg halott és sebesült. Munka- nélküliek éhségmarsa a Capitolium előtt, — képek róla. Newyork- ban egy előkelő női klub csókárverést rendezett az Ínségesek javára, az eredmény húszezer összecsókolt dollár. Az Egyesült Államok megválasztották miss Amerika 1933-at és Kapuváron egy gazdálkodó felakasztotta magát, mert az adóját nem tudta fizetni.

Úgy tűnt fel neki, mintha az újság minden hasábja egy-egy kottalap lenne a föld szertelen szimfóniájából. Már le akarta tenni, mikor szeme beleakadt egy vastagon nyomtatott sorba : Az ifjúság problémájával kíván foglalkozni X. Y. püspök a „Segítsetek“ jótékonycélu vásárán. Belépődíj nincs. Vakító reflektorként világított bele: ide néki el kell menni, hátha hall valamit, ami kivezető utat nyit a nincstelenség, a kétségbeesés dzsungeléból. Felvette kabátját, mégegyszer megnézte a címet és elrohant. Az utcán egy pillanatra megállt tájékozódni, majd felgyürt gallérral nekivágott a kiválasztott iránynak. Még ha siet, idejében odaér, nyugtatta meg magát.

Ahogy haladt fölfelé a szőnyegekkel borított lépcsőkön, szorongás fogta el. A környezet szokatlan ünnepi skálája szemébe rikitott. Az előcsarnokban saját fontosságuk tudatától meghatódott, felszalagozott dámák és védnöknők részegültek egymás emberbaráti elvetélésébe. Egy nagy táncteremfélében asztalok, sátrak voltak felállítva különböző játékszerekkel megrakottan s a sarokban levő büffében vállalkozó szellemű asszonyok boltosdit játszottak szivesen hallgatva a náluk vásárló férfiak udvarlását tudva azt, hogy itt, ezért meg nem szólhatják. Nevettek, pirultak, flör6