Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1934-03-01 / 3. szám
Nesze, fogd ezt a negyven pengőt. Vidd el annak az akasztóiéra való Kosának és mond meg néki, hogy a szemem elé ne kerüljön. A saját papját képes becsapni — méltatlankodott fejcsóválva. — Meg mondom tiszteletes ur. Megmondom — kapott a pénz után. Fordult is rögtön. A pap még utána szólt. — Ha jösz vissza, gyere be, adok egy kosár almát... Még alig dugta fel a fejét a nap, mikor Kosa az első kapavágást tette a teherbeesett krumpliföld végén. Kapája alól engedelmesen fordultak ki a bőtermésü kupacok. Izmai frissen, játékosan lendítették a kapát és lelkében valami boldog hazatalálást érzett amikor hátra szólt a feleségének. — Hallod Erzsi ! — Na? ! — Jövőre a lankásba kendert ültetünk. ü vannak, akik nem tanulnak És mégis csak keresztet visznek S mert reményeik nem fakulnak Csak várnak, várnak s egyre hisznek. A lég azúrját mennynek nézik S fonnyadt kezüket összetéve, A holt betűt vakon idézik És részegülnek ó-igékbe. Vannak öklüket sírva rázok, Kik mártirsorsban sem tágítanak, Egy uj világot magyarázók, Bár részül nekik nyomor jut csak. Pedig a világ ócska gömbién Nem változik az élet rendje, S bár jézusi vagy marxi törvény, ír nem lesz soha annyi sebre. Rudas Jenő * * 10 Nihil
