Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1934-03-01 / 3. szám
A bölömbika Irta : MARISS JÓZSEF Már a neve is dübörög, — olyan lehet talán mint egy tollas lokomotív. Amikor repül szárnyaival suhogva nyesi a felhőket és nyomában dübörög a felzaklatott ég. Ilyesformán álmodoztam róla. takaróm alá bújva, ha gyermeklelkemet megfeküdte az éjszaka. Képzeletem kalitkájába zártam a mérhetetlen karvalyt és soha senki előtt sem ejtettem ki a nevét. Nem közöltem elképzelésemet senkivel, de különben sem tudtam volna határozott alakot formálni az iromba madárról. Mindent hozzája hasonlítottam, ami elképzelhetetlen volt előttem és kifejezhetetlen volt számomra, de ezt nem árultam el, mert attól féltem, hogy bosszul áll rajtam és szárnyaival elseper, karmai horgával kitépi szivemet, vésős csőrével pedig véres léket vág koponyámon. Ha magamra hagytak és sötét szobánkban egyedül voltam, ijedten idéztem fel nevének félelmetes muzsikáját. Zajlott kis lelkem iszonyatos paták dübörögtek keresztül rajta és tüzszárnyak forró szelét éreztem homlokomon. Szédülten menekültem ki a napra társaim közé. Izzadt voltam, tajíékozó testem remegett, szemeimet sötét karikák rámázták körül és krétás arcom feltűnt mindenkinek- Gyermekkori esztendőimet lompos árnyékként követte a titokzatos lény lelkemre rajzolt komor foltja. Elnyuztam a gimnáziumot, kijártam a frontot. Beiratkoztam a jogra, megtanultam a bűn fogalmát. Már a természet költői eltévelyedéséről — a szerelemről — is hallottam. De a bölömbikát nem tudtam elfelejteni. Meguntam magamat, elfáradtam az egymást követő meglepetésekben s szivemet ezer gond cserzette ki. Elkerültem a foncsoros igazságot, a tükröt, mert arcomra az öregedés fanyar virgácsai ráncokat vertek. Többé nem törődtem vele ha ruhámat kopott sebek borítják, ha cipőm ellenszegül a divatnak, ha azt taitják rólam nem vagyok az, akinek elképzeltem magamat barbár testbe oltott átszellemült szépség. A szomszéd fiacskája sliccvadász volt, hol verebekre dur- rantotta a kavicsot, hol más madarak felé húzta ki gyilkos gumiját. Egyszer egy picinké szárnyast ejtett el, parányi gémberedett testű alig madarat. Tollas pillangónak, óriási légynek tetszhetett. Begyéből szivárgott a vér, estében elhasadt hártya-csőrikéje, szemének hályogján átseiymesedett apró szembogara. Kókadt nyakkal, zilált toliakkal pulya kézbe zsugorodva tűnt elém életem utolsó meglepetése, gyermekkori ábrándom harsogó szörnyetege: a bölömbika. II
