Novák Ádám (szerk.): Fontes Memoriae Hungariae I. Varsóban őrzött magyar vonatkozású oklevelek, 1350–1386. Közreadja: Novák Ádám és Tóth Péter (Debrecen, 2017)
Bevezetés a Fontes Memoriae Hungariae sorozat Varsóban őrzött magyar vonatkozású oklevelek című kötet első füzetéhez (1350–1386)
IV Bevezetés a Fontes Memoriae Hungariae sorozat Varsóban őrzött magyar vonatkozású oklevelek című kötet első füzetéhez (1350–1386) Habsburg Albert király halálát követően 1439. október 27-én rövid időn belül újra koronás fő nélkül maradt a Magyar Királyság. Az országnagyok 1440 januárjában királyválasztó országgyűlést tartottak. 1440. január 18-án úgy döntöttek, hogy III. Ulászló lengyel királyt hívják meg a magyar trónra, s egy felhatalmazó oklevéllel Krakkóba menesztették küldötteiket. A történet széles körben ismert, az azonban kevésbé, hogy a döntést megfogalmazó oklevélre tizenhárom pecsét került. A megerősítők nevét az oklevél szövegébe nem foglalták bele, de pecsétjeik azonosítása révén meghatározható a királyválasztó bárók és főpapok személye. Az irat közel hatszáz évet követően is megőrizte mind a tizenhárom pecsétjét rendkívül ép formában, annak ellenére, hogy kifejezetten kalandos utat járt be. Az oklevél pecsétjeiről a millenniumi történeti szintézis, a Magyar Nemzet Történetének vonatkozó fejezete képet is közölt, az oklevél őrzési helyeként a moszkvai levéltárat megjelölve. 2 A lengyel levéltárak történetében kevésbé jártas olvasónak szemet szúrhat: mit kerestek lengyel oklevelek a moszkvai levéltárban? A kérdés feloldására segítséggel hívhatjuk a magyar levéltártörténeti irodalmat. Közülük is elsősorban Divéky Adorján 3 összefoglalása érdemel különösen nagy figyelmet, aki 1927ben az öt éve szárnyat bontó Levéltári Közleményekben adott hírt a lengyel levéltárak általa megismert sorsáról. 4 Ő maga 1909–1911 közötti – mai szemmel különösen hosszú – tanulmányútja során került közvetlen kapcsolatba a fontosabb lengyel könyv- és levéltárakkal. Tanulmányában igyekszik „általános képet” rajzolni az általa megismert magyar vonatkozású forrásokról. Külön fejezetekben ismertette átfogóan az egyes levéltárakat. Jelen helyütt számunkra csak 2 A magyar nemzet története. I–X. Szerk. Szilágyi Sándor. Bp., 1894–98. IV. kötet, I. könyv, I. fejezet – I. Ulászló megválasztása. A szóban forgó oklevelet a kötet harmadik füzetében találja az olvasó. 3 Divéky Adorján 1934-35-től a varsói Magyar Intézet igazgatója volt, majd 1939-ben a lengyel összeomlás után hazatért, és az akkor megalakuló Kelet-Európa Tanszék vezetője lett. A professzor a varsói intézet és saját könyvtárát is felajánlotta a tanszéknek, így azok ma a Történelmi Intézet részét képezik. Debrecenben 1950-ig, nyugdíjba vonulásáig oktatta a kelet-európai történelmet. Életére l. Kovács Endre nekrológját a Századok hasábjain: Kovács Endre: †Divéky Adorján (1880—1965). Századok 99. (1965) 1390–1391. Vö. Mudrák József: A Bölcsészkar egykori professzora: Divéky Adorján. Közlemények a Debreceni Tudományegyetem történetéből 1. (2005) 24–26. 4 Divéky Adorján: A lengyelországi könyv- és levéltárak magyar vonatkozású kézirati anyaga. Levéltári Közlemények 5. (1927) 27–58. Vö. Dr. Seimienski József: A lengyel állami levéltárak . Levéltári Közlemények 8. (1930) 1–29. L. még. Fábián Istvánné: Lengyel levéltárakban. Levéltári Szemle 20. (1970) 1. szám 233–240.
