Folia Historica 35. (Budapest, 2020)

I. TANULMÁNYOK - Miklós Tamás: Front előtt, front alatt, front után. A második világháború eseményei Csolnokon 1944-45-ben

térbeli dimenzióit illetően. Ugyanakkor a História Domus írója némi előítélettel kizárólag csak a környékbeli szlovák nemzetiségűeknek tulajdonította ezeket az eseteket: „De jöttek a szomszéd falvakból is orosz kocsikkal, vittek mindent, amit találtak, díványt, varrógépet, talicskát stb., élőállatokat, lovat, tehenet, disznót. Amin az ember rajta nem ült, azt elcipelték. Az oroszok elvonulása után, március 23-án Kesztölcön, Cséven,62 Dá- gon, Sárisápon sok csolnoki holmit találtak meg. A tótok nagyon értettek a rabláshoz. A szlávoroszban felszabadítót, barátot láttak."63 64

Amint a fenti idézet is mutatja, Környei fontosnak érezte külön megemlíteni, hogy a „tótok" felszabadítót és barátot láttak a szovjet katonákban. Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy a „tótokkal" ellentétben a német nemzetiség emlékezetében a szovjet katonákkal való találkozás kevésbé hagyott pozitív nyomot. A plébános nem volt egyedül ezzel a véleményével, azonban szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy az elkészített interjúk alapján ma már nehéz objektív képet alkotni a hadviselő felek megítélését illetően. Ennek egyik legfőbb oka abban keresendő, hogy Csolnok német nemzetiségi település, így érthető, hogy az idősek is szívesebben emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor német katonák voltak elszállásolva a faluban. Az interjúalanyok emlékezetében a német katonák viselkedése többnyire pozitív (másképpen fogalmazva: kevésbé negatív) formában őrződött meg. Ebben nagy szerepet játszhatott a közös nyelv, hiszen a csolnokiak az általuk beszélt német dialektus segítségével meg tudták értetni magukat a német katonasággal.

A szovjet katonák megítélése ezzel ellentétben már jóval negatívabb. A zabrálások és a nők ellen elkövetett erőszakos esetek sokakban maradandó nyomokat hagytak. Az interjúk során két visszaemlékező, valamint a háború után készült összefoglalójában az akkori plébános is beszámolt a szovjet katonák által elkövetett nemierőszak-esetekről.

„A németekkel nekünk nem volt gondunk, ők nekünk nem voltak ellenségek, velük tudtunk beszélni. Az oroszok voltak az ellenségeink. Asszonyokat erőszakoltak meg. Az asszonyoknak is kellett dolgozni, vitték őket az iskolába főzni. Azzal az ürüggyel fogták őket, hogy menjenek »krumplit pucolni«... Jó pár asszony beteg lett a megerőszakolások után. Biztosan elkaptak valami bajt. [...] A mi pincénkben volt egy lány, akit egy orosz tiszt kinézett magának. Folyamatosan járt érte, minden nap. A testvérei, Pista és Feri ezt nem nézték jó szemmel, többször meg akarták védeni a lányt. Egyik nap az egyik fiú nem tért vissza az árokásásból a pincébe. Azt mondták, az iskolaudvaron a gyülekezőkor lövöldözés tört ki, és akkor őt eltalálták. Nemsokára rá a másik fiút is lelőtték egy ilyen »véletlen« lövöldözéskor. Sosem mondta azt senki, hogy azért haltak meg, mert nem nézték jó szemmel a testvérük zaklatását, de én akkor már tizenkét éves voltam, és láttam, mi történt, ezek után az ember kombinál" - emlékezett vissza Rittling Tamásné a vele készült interjúban. Kiinger Józsefné is szemtanúja volt egy hasonló esetnek: „A pincében, ahol bujdostunk, a következő eset történt meg: egyszer egy kapitány bejött hozzánk a csicská- sával a pincébe, és az egyik fiatal lányt el akarta vinni. A fiatalasszony nénikéje a lány védelmére kelt. Kapaszkodott a sparhelt fogantyújába, így nem tudták kihúzni a lányt.

62 Ma: Piliscsév.

63 A csolnoki katolikus plébánia História Domusa.

64 Interjú Rittling Tamásné (született: Wieszt Mária) egykori csolnoki lakossal (Göbharter Eszter).

95