Folia Historica 35. (Budapest, 2020)
I. TANULMÁNYOK - Miklós Tamás: Front előtt, front alatt, front után. A második világháború eseményei Csolnokon 1944-45-ben
a másik sajnos már nem él. Az asszonyok az alagútban lévő óvóhelyeken feküdtek, amiket elfüggönyöztek. Az idősebb asszonyok segítettek a szülésben. Mind a két fiú első szülés volt! A bácsi, aki ott született, a mai napig is emlegeti, hogy ő a bányában szüle„ „59 tett. A frontvonal megmerevedése következtében állandósuló harcok folyamatos életveszélyt jelentettek a lakosság számára. Az interjúalanyok ezzel kapcsolatban megemlékeztek arról is, hogy a szovjet fél igyekezett rendszeresen munkára fogni a település férfilakosságát. Ennek következtében megnőtt a polgári lakosság vesztesége is. Gáspár János azok között volt, akiket hadimunkára köteleztek. Emlékeit az alábbiképpen idézte fel: „Az oroszok a Magos-hegyen lövészárkokat csináltak. Engem harmadmagammal felszólítottak, hogy szánkón vigyünk fel lőszert a katonáknak az állásokhoz. Háromnégy láda lőszert vittünk a dági faluvégtől egészen a kőbánya feletti erdőkbe, egészen az állásokig. Közben a németek lőttek ránk. A velünk lévő orosz katona ránk kiáltott, hogy feküdjünk le a hóba, így menekültünk meg, és épségben visszajutottunk a családunkhoz."59 60 61 Rittling Tamásné egyik bátyja is egy hasonló alkalommal sebesült meg: „A férfiaknak esténként robotba kellett menni, árkot ásni. A két bátyámat is mindig elvitték. Az iskolaudvaron volt a gyülekező. Éjszaka ásták a futóárkokat, hogy ne vegyék őket észre a német katonák. A Kálvária dombon volt mindkét bátyám március nyolcadikén. Egyikük szép, magas ember volt, és jobban kilátszott az árokból a feje. Egyszer találatot kapott, az állát érte a lövés. Akkor már a faluban nem volt orvos, lovak sem voltak, Dágról hoztak érte egy lovaskocsit, és Dág felé vitték a bátyámat Leányvárra kórházba, mert Dorog felé nem lehetett menni, arra az út zárva volt. Sokáig nem tudott csak szívószállal enni, és sok időt töltött még kórházban." Amíg a lakosság nagy része a környező pincékben és bányajáratokban húzta meg magát, az őrizetlenül hagyott lakásokat módszeresen fosztogatták mind a megszálló katonák, mind pedig egyes helyi civilek. A már többször idézett Környei József plébános január 6-án kényszerült lakása elhagyására. Alig egy nappal később, amikor visszatért ellenőrizni a házat, az már feldúlt állapotban volt: „Reggel, január 7-én egy kissé szünetelt az ágyúzás - hazamentem megnézni a lakást. Akkor a vendégszoba fala át volt lyukasztva az udvar felől, gránátlövéstől, a háztetőn is volt két nagyobb rés gránáttalálattól. A lakás már erősen fel volt dúlva, sok hiányzott már, a szekrények tárva-nyitva, kiszórva ruha stb. Gyorsan összepakoltunk egy csomó ruhát, fehérneműt egy nagy ruháskosárban levittük a kertbe. Többször nem mehettünk aznap, újra kezdődött a lövöldözés. Utána mindennap átmentünk a lakásba, s újra-újra hoztunk át dolgokat, de közben mindig több és több dolog tűnt el a lakásban. Éjjel-nappal jártak ott katonák, civilek egyaránt. Amit nem vittek el, azt ott törték össze, üveg, porcelánt stb. Minden fiók tartalmát kiszórták a földre, s úgy tapostak rajta. Egy Augiász istálló nem volt különb. A bútorok egy részét elcipelték, másik részét meg otthagyták erősen sérülten. A templomi fehérneműket mind elcipelték, hóköpenynek használták fel az albákat, karingeket és oltárterítőket." A plébános összeállítása egy másik helyen további érdekes adalékokat tartalmaz a civilek által elkövetett lopások 59 Interjú Rittling Tamásné (született: Wieszt Mária) egykori csolnoki lakossal (Göbharter Eszter). 60 Interjú Gáspár János egykori csolnoki lakossal (Göbharter Eszter). 61 Interjú Rittling Tamásné (született: Wieszt Mária) egykori csolnoki lakossal (Göbharter Eszter). 94
