Folia Historica 35. (Budapest, 2020)
I. TANULMÁNYOK - Miklós Tamás: Front előtt, front alatt, front után. A második világháború eseményei Csolnokon 1944-45-ben
Ugyanakkor azok, akik elhagyták a biztonságot jelentő menedéket, valós életveszélynek tették ki magukat. Több interjúalany is említést tett olyan esetekről, amelyek tragédiával végződtek: „A Petőfi utcában az egyik néni kijött a pincéből, és átment a házba, lelőtték. Egy bácsi csak a kertbe akart felmenni, őt is lelőtték. Ha valaki kiment, azt lelőtték, mert megszegte a szabályt"54 - emlékezett vissza az imént idézett Rittling Tamásné. Baranyai Mihályné szintén beszámolt egy hasonló esetről: „Az oroszok egyszer tévedésből egy apát és fiút lőtték le a Kálvária-hegyi állásukból, ahonnan a német katonák mozgását figyelték, akik csak tüzelőt gyűjtöttek és fát vágtak."55 A pincékben és a bányajáratokban meghúzódó lakosság számára a mindennapi élethez tartozó legapróbb dolgok elvégzése is óriási nehézségeket jelentett. Amint az előbbiekben is láthattuk, sokan voltak összezsúfolódva kis helyen, az összezártság pedig konfliktusokhoz vezetett. További gondot jelentett a megfelelő higiénia hiánya, hiszen mosdani csak ritkán lehetett és a ruhák tisztítására is kevés lehetőség volt. Ennek következtében megjelentek a ruhatetvek, amelyektől igen nehéz volt megszabadulni. „Miután kikerültünk a bányaalagútból, először nénikéméknél töltöttünk egy éjszakát, ők az istállót szórták fel nekünk szalmával, mert állatok akkor már nem voltak benne, az oroszok felélték azokat. Aztán elzavartak onnan, mert nem szabadott ott lenni, közel volt a frontvonal. Bácsikámékhoz mentünk, de ott is csak egy éjjelt tölthettünk el. Legutoljára édesapám barátjáékhoz mentünk, az Akácos utcába, ahol a pincébe kerültünk. Tizennyolcán voltunk ott, még egy hónapig. A krumpliszsákokra szórtunk szalmát, ott aludtunk, úgy, mint a heringek. Éjszaka, mikor a férfiaknak kellett menniük robotba árkot ásni, a nők aludtak, nappal a férfiak" - emlékezett vissza Rittling Tamásné.56 Kiinger József így idézte fel a körülményeket: „A pincékben a lányokat és a fiatalasszonyokat igyekeztek mindig elrejteni, mert ugye, tisztálkodni azt kellett, már amennyiben lehetett. Ugye akkor nem úgy volt, mint ma, hogy minden házban van fürdőszoba, akkoriban csak a papnak, a főjegyzőnek, az orvosnak és a gyógyszerésznek volt, és ezzel be is fejeződött. A többiek teknőben, vájlingban fürödtek. Az asszonyok tehát féltek fürödni a pincékben, attól tartottak, ha leveszik a ruhájukat, és esetleg belép egy orosz katona, az mindjárt kedvet kap is rá, és el is viszi."57 Felesége, Kiinger Józsefné is kiemelte a rossz higiéniás helyzetet: „Volt nálunk váltás ruha, de nem sok. Mindig mostuk őket, de ez nem használt a sok tetű ellen, bármennyit moshattunk, mindig tetvesek voltak a ruhák. Aztán rájöttünk, ha néhányszor kivasaltuk a ruhát, a tetű kiirtódott. Az édesanyám sokaknál irtott ki tetűt. A mi családunkban nem volt tetves senki, mert mindig átnézett minket, a petéket összenyomta és petróleummal átdörzsölte."58 A pincékben és a bányaalagutakban időnként rendkívüli események, így szülések is előfordultak. Rittling Tamásné emlékezete is megőrzött két esetet: „A bányatáróban két szülés is lezajlott szilveszter környékén. Az egyik fiú, aki ott született, már 64 éves, 54 Interjú Rittling Tamásné (született: Wieszt Mária) egykori csolnoki lakossal (Göbharter Eszter). 55 Interjú Baranyai Mihályné egykori csolnoki lakossal (Miklós Tamás). 56 Interjú Rittling Tamásné (született: Wieszt Mária) egykori csolnoki lakossal (Göbharter Eszter). 57 Interjú Klinger József egykori csolnoki lakossal (Göbharter Eszter). 58 Interjú Kiinger Józsefné (született: Süveg Rozália) egykori csolnoki lakossal (Göbharter Eszter). 93
