Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
II. KÖZLEMÉNYEK - Miklós Tamás: Első világháborús rohamsisakok az MNM Balassa Bálint Múzeumának helytörténeti gyűjteményében
a fej sérülése okozta.7 8 9 10 Ugyan Kemény arról írt, hogy a fejsérülések elsősorban a háború elején, illetve a rohamsisak bevezetése előtt voltak jellemzőek, az is elmondható, hogy az állásháború kialakulását követően a fej sokkal nagyobb arányban volt sérülésnek kitéve, mint más testrészek. Elég volt csak a katonának óvatlanul felemelnie a fejét, vagy csak kinéznie a lövészárokból és máris magára vonta az ellenséges fegyverek tüzét. Ezen felül további fenyegetést jelentett a tüzérség is, ugyanis a srapnelgolyók és a tüzérségi lövedékek repeszei felülről fenyegették a lövészárkokban lévőket. Ennek következtében a fejsérülések váltak a halállal végződő sebesülések legfőbb okozóivá. Későbbi számítások szerint a fejsérülést túlélőknek mintegy a fele később az elszenvedett sérüléssel összefüggésben halt meg. Ezen számítások alapján a fejsérüléseknek közel 75%-át kell halálos kimenetelűnek tekintenünk." Megszületik a rohamsisak A háború elején a katonák zöme még hagyományos fejfedőben vonult a harctérre. Ahogyan azonban az imént idézett statisztikai adatok is mutatják, a fejsérülések megnövekedett száma szükségessé tette egy olyan fejvédő bevezetését, amely megfelelt a megváltozott harci követelményeknek és kellő védelmet biztosított. Ugyanakkor az ideális fejvédő nem lehetett túl nehéz, és nem akadályozhatta viselőjét a mozgásban. További fontos szempont volt még, hogy a rendszeresítendő sisaknak alkalmasnak kellett lennie a tömegtermelésre is. A kezdeti időszakban különféle rögtönzött megoldásokkal kísérleteztek. A francia katonák például eleinte a csajkájuk tetejét húzták a fejükre, hogy valamelyest védelmet nyújtson. 1915 elején aztán a francia csapatokat egy héjszerú fém koponyavédővel látták el, amelyet a tábori sapka, az úgynevezett képi alatt viseltek. Ez a fejvédő ugyan képes volt a srapnelgolyók egy részét felfogni, ugyanakkor a formájából kifolyólag csak a koponya tetejét védte, és a viselői a hőségtől is szenvedtek, mivel a fejvédőn semmilyen szellőző nem került kialakításra. Az első valóban megfelelő védelmet nyújtó francia rohamsisakot Louis Auguste Adrian ezredes tervezte. Az általa bemutatott típust 1915. május 21-én fogadta el a francia hadügyminisztérium. Az Adrian által megtervezett sisak nagy előnye volt, hogy azt a Fesche-le-Chátel-ben székelő Japy cég azonnal nagy mennyiségben tudta előállítani. 1915 júniusában a francia hadügyminisztérium 1.600.000 darab sisakot rendelt a gyalogságnak, amit újabb megrendelések követtek más fegyvernemek részére. 1915 végéig mintegy 3.125.000 acélsisakot szállítottak ki a csapatokhoz, a világháború befejezéséig pedig több mint 20 millió példányt gyártottak ebből a típusból. ' A mindössze 700 grammos tömegéből kifolyólag a sisak kényelmes viselet volt, ugyanakkor ebből eredt a hátránya is, ugyanis a vékony, mindössze 0,8 mm vastag karbon-mangán ötvözetből préselt sisak kevésbé védte viselőjét. A jellegzetes formájú sisaktest négy alkatrészből állt: a fejet védő sisakharangból, az ahhoz csatlakozó első és hátsó ellenzőből, 7 Kraus, J. i. m. 21. 8 Uo. 9 Kraus, ]. i. m. 26. 10 Uo. 31-32. 215
