Folia Historica 34. (Budapest, 2019)

II. KÖZLEMÉNYEK - Debreczeni-Droppán Béla: „Egy ember, aki maga csinálta meg a síremlékét...". Hieronymi Károly temetése a Nemzeti Múzeumból

közmegelégedésre végezte, olyannyira, hogy a vármegye 1861-ben főmérnökévé választotta. Itt szerzett tapasztalatait a Közutak építéséről és föntartásáról szóló munkájában tette közzé. Ez - a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében megjelent 1911-es nekrológ megállapítása szerint - magára vonta a szakmai körök és egyszersmind Mikó Imre gróf közmunka- és közlekedésügyi miniszter figyelmét, aki 1867-ben meghívta őt minisztériuma első titkárává. A kiegyezés éve még más jelentős eseményt is hozott számára, hiszen 1867 májusában az akkor megalakult Magyar Mérnök- és Építész-Egylet igazgatójává választották, melynek később (1869) titkára lett. 1873-tól 1885-ig alelnökként vezette az egyesület ügyeit, majd 1897-től két ízben is elnöke lett az időközben kibővült szakmai szervezetnek. Az elismerések mellett más örömet is tartogatott számára a nevezetes év: 1867. július 27-én feleségül vette Várady Gábor országgyűlési képviselő lányát, Gabriellát. (1. kép)

A tehetséges, szorgalmas és minden bizonnyal ambiciózus fiatalember gyorsan haladt felfelé a minisztériumi ranglétrán: 1868-ban osztálytanácsossá, 1871-ben pedig miniszteri tanácsossá nevezték ki. Három év múlva pedig már államtitkár-helyettesként, később pedig politikai államtitkárként vezette egyre jelentősebbé váló minisztériuma ügyeit, mint például a folyószabályozást, a budapesti Duna-szakasz szabályozását, kiépítését, az ármentesítéseket és a magyar vasúti politikát. Hieronymi elévülhetetlen érdemének tartották már kortársai is, hogy az ő indítványára és az ő államtitkársága alatt államosították a m. kir. államvasutak (a MÁV jogelődje) szervezetének magját alkotó Keleti és Tisza-vidéki Vasutat, építették ki a budapest-zágrábi vonalat és kötötték meg 1882-ben az osztrák-magyar államvasút-társasággal azt a szerződést, melynek következtében a nevezett társaság magyar vonalait külön igazgatóság alá helyezték. A folyamat egyébként a csődbe ment Magyar Északi Vasút felvásárlásával kezdődött meg 1868-ban, és a rá következő évben hozták létre a Magyar Királyi Államvasutakat. (Fontos még megemlíteni, hogy a Duna- Drávai, valamint a Zágráb-Károlyvárosi Vasút megszerzése biztosította a tengeri útvonalat és ezzel függetlenné vált a magyar export az osztrák-francia kézben lévő Déli Vasúttól.)

Hieronymi azonban nem csak a vasúti politika terén szerzett elévülhetetlen érdemeket, hanem a hazai vízügy területén is. E két, a hazai nemzetgazdaság szempontjából kulcsfontosságú területen végzett eredményes munkássága azért is érdekes, mert tulajdonképpen ugyanannak a két mérnöki szakágnak lett a legjelentősebb szaktekintélye, amelyeknek édesapja is az volt, viszont azzal a különbséggel, hogy az ő működése alatt háborúk nem szakították meg a fejlődést, így munkássága jobban kiteljesedhetett, mint tragikus sorsú édesapjáé. A magyarországi vízügy fejlődése érdekében tehát Hieronymi Károly jelentős lépéseket tett, elég, ha a Tisza- és a budapesti Duna-szakasz szabályozására, továbbá a három Körös és a Maros vidékének ármentesítésére gondolunk. Neki (aki Széchényi István nyomdokán haladt) tulajdonítják annak a nagy árvízvédelmi szervezetnek létrehozását, amely sikerrel meg tudta menteni az Alföld nagy és leggazdagabb részét az árvíztől. Ezért nevezte őt Tisza István nekrológjában az Alföld megmentőjének.

Mindezekhez még hozzátehetjük, hogy Hieronymi Károly a minisztérium szervezeti működését is megújította, hiszen annak újjászervezésre vonatkozó dolgozatát minisztere 1880-ban magáévá tette és életbe léptette. A közmunka- és közlekedésügyi minisztert ekkor már Ordódy Pálnak hívták, aki 1882-ben lemondott és utána beadta államtitkára is a lemondását. Hieronymi posztjára nem akárki került, az illetőt Baross Gábornak hívták.

153