Folia Historica 34. (Budapest, 2019)

II. KÖZLEMÉNYEK - T. Orgona Angelika: Ismeretlen ismerős. A Magyar Nemzeti Múzeum ónkannája 1524-ből

fenn a kanna készítésének időszakából. Kassa parányi hitelesítő ötvösbélyegein egy liliom látható, viszont az ónöntők későbbi jegyein már a város teljes címere szerepel, a pólyázott pajzs fölött három liliom lebeg. 6 A kannán látható liliomos bélyeg Neisse későbbi, 16. század második feléből ismert városjegyével mutat egyértelmű rokonságot.15 16 17 Az edény formája, díszítése alapján is egyértelműen a sziléziai városhoz köthető és a Schleifkanne típusába sorolható.

A cseh korona fennhatósága alá tartozó sziléziai, német nyelvű városi iratokban a 14. század közepétől jelennek meg az ónöntők nevei. A század végére a kannaöntők egyes helyeken céhekbe tömörültek. A 15-16. században a központi szerepet betöltő Boroszló mellett Hirschberg, Löwenberg, Sagan, Schweidnitz, Liegnitz, Görlitz és Neisse városaiban is magas színvonalú ónöntőipar bontakozott ki. Az ónműves mesterek legszebb terméke az impozáns „Schleifkanne" volt. Elsősorban a céhek használatára szánták. A céhek összejövetelei a város társadalmi életének mozgatórugói voltak, s a reprezentatív lakomák fényét a gazdag menüsorok mellett a pompás asztali edények is emelték. A Schleifkanne-típus legfeltűnőbb ismertetőjegye az edény palástjának függőlegesen vagy poligonálisan fazettált felosztása, amelyet az eredetileg hengeresre öntött köpenyből trébeléssel készítettek. Az edény vízszintesen egy, két vagy három zónára tagolt, utóbbi esetben az alsó és felső zóna mérete megegyezik, a középső zóna pedig szélesebb. A magasságot hangsúlyozó keskeny, felmagasodó mezők a gótika formavilágából fakadnak. A gazdagon vésett kannákon, oszlopokkal tagolt mérműves fülkékben szentek figurái sorakoznak. Az igényesebb díszítményeket rézmetszők vagy vésnökök készítették. A Schleifkanne jellemző díszítési módja a gravírozás, amelyre az ón anyaga különösen alkalmas. A sziléziai Schleifkannék vésett díszítményei a garvírozóművészet egyik csúcspontját jelentik.1

A kannákon látható szentábrázolások művelődéstörténeti értékelésekor nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a középkori kézművesek társulatai, noha elsősorban gazdasági, politikai célból létrehozott érdekvédelmi szervezetek voltak, a tisztán vallási alapon szerveződő testvérületekhez, kalandos társaságokhoz ((con)fratemitas, Brudereschaft), confratemitas wlgo kalandus) hasonlóan vallásos társaságként is működtek. Szabályozták tagjaik vallási kötelezettségeit, gondoskodtak tagjaik temetéséről, a gyászmisékről, a körmenetekben közösen vonultak fel. Előfordult, hogy a céhek oltártársaságként jelentek

15 Németh Gábor. Felső-Magyarország ónművessége a XVI-XVII. században. Egyházi használatban levő ónedények, különös tekintettel a kassai kannagyártó céhre. Művészettörténeti Értesítő 30. (1981) 3. sz. 177-186.;

16 Hintze, Enuin: Schlesische Zinngiesser. (Die Deutschen Zinngiesser und Ihre Marken IV.) Lep- zig, 1926. 255-256.

17 Hintze, Erwin: Formengeschichte des schlesischen Zinns. In: Festschrift zum 25jährigen Jubiläum des Schlesischen Museums für Kunstgewerbe und Altertümer. Hrsg.: Karl Masner- Hans Seger. Breslau, 1924. 47-73.; Hnedeke, Hanns-Ulrich: Zinn. Zentren der Zinngießerkunst von der Antike bis zum Jugendstil. Leipzig, é. n. 77-81.; Doh, Renate: Zinn. (Antiquitäten). München, 1970. 16., 44-49.; Nadolski, Dieter: Zunftzinn. Leipzig, 1986. 140-193.; Mory, Lud- wig-Pichelkastner, Eleonore-Höfler, Bernd: Bruckmann's Zinn-Lexikon. München, 1977. 91-92., 257.; Bocaud, Philippe-Frégnac, Claude: Les étains. Des origines au début du XIX1 siècle. Fribourg, 1978. 78-81.

115