Folia Historica 32. (Budapest, 2017)

I. TANULMÁNYOK - Steinmacher Kornélia: Az idegenből jött uralkodónő. Jagelló Izabella (1519-1559) alakja a magyar kulturális emlékezetben

szerepek helyett vagy mellett, átlépve a hatáskörüket, hőssé vagy bűnbakká válva jelentős szerepet játszottak a közéletben.9 Azok az asszonyalakok, akiket a történelmi emlékezet úgy őrzött meg, hogy egyszerre kifogástalanul töltötték be a hagyományos és a nem hagyományos női szerepköröket - Lorántffy Zsuzsanna, Rozgonyi Cecília, Szilágyi Erzsébet és Zrínyi Ilona -, a történelmi parabolák népszerűsége, a cenzúra kikerülésére szolgáló véleménynyilvánítás lehetősége miatt váltak gyakori szereplőivé a különböző kulturális termékeknek a 19. században. Elsősorban azonban ezeknek az asszonyala- koknak a korban mégis a hagyományos szerepkör felértékelődésén keresztül lett igazán jelentősége, hangsúlyosan ezen vonásokból állt össze a korabeli feleségek és anyák részére követendő példaként a szabadságharc bukása után a történelmi asszonyalak megrajzolt képe. A nyilvános közélet beszűkült terében előtérbe került a családi környezet és ezen belül a gyermekeik számára hazafias nevelést biztosító nő szerepe. Ennek egyik következménye volt az a jelenség, hogy az ötvenes években elszaporodtak a női lapok. E lapok körében a szerkesztők előszeretettel jelentettek meg a nemzet nagyasz- szonyairól szóló írásokat, illusztrációkat, s azokat példaként, anyaságukat középpontba helyezve tették őket a köztudat szerves részévé.10 11 Például nemzetünk nagyasszonyainak egészalakos portréival illusztrált naptár jelent meg a Kánya Emília szerkesztette Magyar Nők Évkönyvének 1861. évi számában, ahol a májusi hónap illusztrációjaként Izabella királyné látható a gyermekkirállyal. Ez a 19. századi köztudatban és kulturális életben a nemzet heroninájává avanzsált asszonyalak azonban a szépirodalmi szövegek szintjén korántsem sematikus és végletekig idealizált figura, saját korában pedig túlnyomórészt negatív elbírálás alá került.

Jagelló Izabella, a Lengyelországból érkezett, olasz ősökkel is rendelkező hercegnő, Szapolyai János király feleségeként kezdte ellentmondásokkal teli magyarországi pályafutását, hatalmi harcok és többszörös mellőzöttség után fia gyámjaként Erdély kormányzója lett. Az Izabella korabeli, személyét elmarasztaló forrásokban felfedezhető az idegen királynékkal szembeni ellenséges viszonyulás századok óta fennálló hagyománya. Ezen ellenségesség és a királyné elődjei ellen felhozott vádak a bevett gyakorlat és a magyarországi királynék valódi helyzetét tekintve - ritka kivételektől eltekintve nem volt jelentős a tényleges hatalma és vagyona a magyar királynénak, s jogilag ez alapvetően korlátozott volt, valamint íratlan szabály volt a korabeli Európában, hogy az uralkodók idegenből vettek feleséget12 - igen abszurd. Ugyanakkor, azt is figyelembe kell vennünk, hogy a történelem során bizonyos speciális helyzetek a királynéknak is megadta a lehetőséget, hogy a névleges hatalma ténylegessé legyen. Izabella humanista műveltségre tett szert, és Bona Sforza lányaként olyan szellemben nevelkedett, amiben a nők véleménynyilvánításának, közéleti szereplésének határai jóval tágabbak voltak a hazainál, s oly módon is részese kívánt lenni a nagyhatalmi

9 Lengyel Tünde-Várkonyi Gábor. Báthory Erzsébet. Egy asszony élete. Bp., 2010.161-199.

10 Révész E. Történeti kép i. m. 592-593.

11 Kánya Emília: Magyar Nők Évkönyve. Pest, 1861. o. n.

12 Bak János: Királynék bűnbak szerepében a középkori Magyarországon. http://www.mbicon. hu/magyar/oldalak/kiralynek_bunbak_szerepben_a_kozepkori_magyarorszagon/(2016. június 6.)

27