Folia Historica 32. (Budapest, 2017)

I. TANULMÁNYOK - Steinmacher Kornélia: Az idegenből jött uralkodónő. Jagelló Izabella (1519-1559) alakja a magyar kulturális emlékezetben

politikának és közéletnek, amit itt az uralkodó elit nem tudott könnyen elfogadni. A török idők adta helyzet lehetővé tette ugyan a felsőbb körök asszonyai számára a közéleti szerepvállalás bizonyos formáinak betöltését, és olykor a korábbinál nagyobb lehetőség volt a függetlenség elérésére, de erre leginkább akkor volt lehetőség, ha az illető asszonyt támogatta a családja is.13 14 15 Erdélyben ezen túl a nőuralomnak sem volt semmiféle hagyománya.14 Izabella azonban nőként egyedül uralkodó, abszolút hatalommal rendelkező vezetővé kívánt válni, és utolsó éveire ez sikerült is neki. A figyelem középpontjában és a politikai riválisok gyűrűjében sok olyan vád érte, amelynek hitelességében indokoltan kételkedhetünk, bizonyos vádakra azonban ő maga is ráerősített magánlevelezésében. Mintegy történelmi tényként kezelhető az is, hogy nem riadt vissza a politikai gyilkosságoktól sem: az, hogy Fráter György halálához lett volna valami köze, erősen vitatható, azonban a hatalmára törő Kendy Antal, Kendy Ferenc és Bebek Ferenc felkoncolását nyíltan vállalta, s ő maga és hívei, mint a királyi hatalom szentsége ellen törőkkel szembeni sikeres fellépésként reprezentálta az eseményeket. Bármi is álljon a hármas gyilkosság mögött, a tettnek és következményeinek, szemben a nőuralommal, már régóta bevett gyakorlata volt: a három férfi halálával nem csak bebiztosította magát, hanem hatalmas vagyonnal is gyarapíthatta kincsestárát.

„Bona Sforza lánya"

A negatív források zöme Izabella természetének tárgyalásán túl, a királyné erősen kifogásolható életformája és döntései, a gyulafehérvári és lippai tartózkodása alatti, majd 1556-1559 között történő kormányzása idejéhez köthetőek. Erről az időszakról az emlékiratokként, naplókként, levelezésekként fennmaradt források, krónikák és az évszázadokkal később ezeket forrásként használó szakmunkák sokaságával szemben a historista festészet és a romantikus irodalmi hagyomány ritka kivételektől eltekintve egyaránt hallgat. Pedig alakjának ellentmondásos megítélése életútjának fényében szinte kínálja magát, e második időszakból fennmaradt „rémtörténetek" a királynét egészen más színben tüntetik fel.

„A barát összejátszott a törökkel, minden gyűlésen török követek vannak jelen, semmiről se lehet dönteni, hogy ne jutna rögvest az ellenség tudomására, mivel a királyné és a barát udvarában is új követek vannak ezért, és azok akárhová lépnek, ezek követik őket és azt kívánják, hogy nagy ajándékokkal tiszteltessenek meg, s ezeket még azok akarata ellenére is kicsikarják alkalmatlankodásukkal. A királyné lengyel kíséretével éjjel-nappal dőzsől és minden idejét, ami a lakomákon túl van, az üdvözlésekre szánja. Most a gyermekszüléstől szenved, mégha szorgalmasan titkolja és leplezi is. Ami nekem nagy vigasztalást nyújt: szegény Erdélyben Krisztust ismerik és tisztelik, és hirdetik az égi tant, a székelység nem nagy része és Gyulafehérvár kivételével, ahol a kanonokok kollégiuma van - közöttük él a királyné."13

13 Várkonyi Gábor: Ünnepek és hétköznapok. Művelődés és mentalitás a török kori Magyarországon. Bp., 2008.124.

14 Szabó Péter. Az erdélyi fejedelemség. Küzdelem a megmaradásért. Bp., 2013.38.

15 Gyalui Tarda Zs. i. m. 127.

28