Folia Historica 32. (Budapest, 2017)

II. KÖZLEMÉNYEK - Debreczeni-Droppán Béla: A Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselői az első világháborúban

Szőts Zoltán Oszkár megtette a gyűjteményről 2014-ben írt kötetében, úgyhogy a továbbiakban csak azt az egyet hangsúlyoznám e témában, hogy a Múzeum, illetve könyvtár vezetése felismerte a háborúban keletkezett források fontosságát és azt, hogy azt nem utólag kell összegyűjtenie, hanem azok keletkezésével nagyjából egyidőben - és ez esetben nem csak a hazai forrásokat. 1914-1918-ban a jelenkort gyűjteni korántsem volt olyan magától értetődő, mint manapság, és ezt még akkor is értékelnünk kell, ha ez a papíralapú gyarapítás nem járt együtt egy ugyanolyan széleskörű tárgyi gyűjtéssel. Lehetségesnek tartjuk, hogy szóba került egy általánosabb, háborús tárgyak gyűjtésére is vonatkozó állománygyarapítás, de egy belső, hivatali levelezésből származó forrásunk mindenképpen van arra, hogy volt olyan, aki ezt szükségesnek tartotta volna. Semayer Vilibáld osztályigazgató 1915. április 12-én 6 darab „háborús sütemény" beérkezése után írt a múzeumigazgatónak: „...a szóban forgó sütemények véleményem szerint a régiségtárba volnának beosztandók, amely osztály a könyvtár eljárásához hasonlóan előbb-utóbb e világháború tárgyi történelmi emlékeit kell hogy egybegyüjtse."4' így gondolhatta a Múzeum első embere, Fejérpataky László is, mert 1915 júliusában a Magyarország című napilap újságírójának azt nyilatkozta, hogy egy nagyszabású tárgyi gyűjtésre nincsen pénze intézményének, de mindenképpen sort kerítenek rá, amint beáll a tűzszünet. Megemlítette, hogy tervben van háborús katonanóták felvétele, és jelezte azt is, hogy addig is, míg elkezdődik a tervszerű gyűjtés, szívesen fogad a Múzeum „privát küldeményeket", különösen a tiszteket kérte, hogy küldjenek a harcterekről „becses néprajzi tárgyakat". Végül egy tárgy típust, az amulettet meg is jelölte a múzeumigazgató, melyet gyűjteni lehetne. Ezzel kapcsolatosan meg is jegyezte, hogy a babona miatt ezeket az amuletteket félnek a halott katonákról levenni, ugyanakkor kérte a tiszteket, hogy „a nemes és szép cél érdekében [...] lehetőleg minél több amulettet gyűjtsenek össze s küldjék el a Néprajzi Múzeumnak."4h Bár végül sem amulett, sem más tárgyi gyűjtemény létrehozására nem 47 48

47 NMI 66/1915. A Néprajzi Osztály vezetője a fentiekhez még a következőket fűzte: „A népr. osztályba csak formájuk illetve e formák megmagyarázása végett veszünk fel ilyen süteményeket is, inség-kenyerek azonban nem hozzánk valók. Figyelmeztetem egyébként a régiségtár igazgatóját, hogy jó lesz, ha a süteményeket, most míg lehet, leformáztatja, mert azok rövid időn belül szétesnek, minthogy élesztővel készültek, s a bennök maradt gombacsirák teljes meggyilkolása és igy a sütemények megőrzése nagyon nehéz, sőt eddigi tapasztalataim szerint teljes lehetetlen."

48 Damó Oszkár: Háborús gyűjtemények a múzeumokban. Magyarország 23. (1916) 210. sz. július 30. 12. Az orosz hadifoglyok közötti néprajzi (múzeumi) gyűjtésre vonatkozóan lásd Semayer Vilibáld 1916. augusztus 16-i levelét, jelentését Fejérpataky László igazgatóhoz (NMI 251/1916.). Damó említi az orosz hadifoglyoktól gyűjtött faragványokat, de egy átfogó gyűjtésre a Néprajzi Osztály (Múzeum) 1917-ben is készült, erre utal legalábbis a Hadsereg Parancsnoksághoz intézett ezirányú felterjesztés (NMI 34/1917.). Az Érem- és Régiségtár iratai között nem találtunk hasonló felterjesztést, de első világháborús tárgyak gyűjtésének a leltárkönyvekben sincs nyoma (MNM Központi Adattár. Magyar Nemzeti Múzeum Leltára 1915-1921.).

220