Folia Historica 32. (Budapest, 2017)
II. KÖZLEMÉNYEK - Fekete Krisztián: Ötvösök az 1862. évi Adressbuchban
Pest város első címtára önálló kötetben 1806-ban jelent meg Adressbuch der Stadt Pesth1 címmel. A korszak ötvöseinek kutatásában a későbbi kiadványok már konkrét segítséget is nyújtottak. Ezen kiadványok némelyike ritkán a könyvárveréseken is felbukkan.2 3 A fent említett tudósítások helyi igényeket elégítettek ki, ugyanakkor Európában egyre elterjedtebbé vált a különböző országokra vonatkozó címtárak, címjegyzékek egy kiadványban, vagy kiadványsorozatban történő kiadása. Ebbe a sorozatba illeszkedik tanulmányunk tárgya, az 1862-ben, Nümbergben készített Adressbuch. ’ A címjegyzékben a településeket alfabetikus sorrendben rendezték el, és a mesterekre vonatkozó bejegyzések előtt a városok jellemző ismérvei is - jogállása, közigazgatásban betöltött szerepe, népessége, valamint hogy melyik megye fennhatósága alá esik - leírásra kerültek. Ezt követi a városban található néhány szálláshely - ha van elérhető -, majd a különböző szolgáltatások, szakemberek felsorolása betűrendben, mellettük az adott szakma mesteremberei ugyanígy. Ily módon 687 település adatai kerültek ismertetésre. Ezek során 71 helységben összesen 244 műhely működéséről jutunk információkhoz. Ezzel az 1860-as évek, és egyben az antik időszak végnapjairól jutunk az eddigi legátfogóbb forráshoz, úgyszólván egy keresztmetszethez a korszak ötvösségéről. Kapunk például információkat olyan, eddig az ötvösség szempontjából számunkra fehér foltnak tűnő településekről, mint Eszék, Károlyváros, Léva vagy Versec, de sok esetben egészíti ki a már meglévő adatokat újakkal. A kiadvány sajnos nem hibátlan. Az egyik pontatlanságot nyilvánvalóan az adatgyűjtés és az adatközlés között eltelt idő okozza. Ennek köszönhetően előfordul, hogy az említett szakember a kiadvány kiadásakor már elhunyt, ezekre az esetekre a helyükön kitérünk. Néhány esetben az adatgyűjtő jegyezhette fel pontatlanul az adatokat, ezért eltérések állapíthatóak meg a mesterek keresztneveit ületően, sőt alkalmanként azt nem is közük. Nem sikerült felismernünk az adatközlés rendszerét. Semmiképpen nem tekinthető azonban teljes áttekintésnek a korszak ötvösségére vonatkozóan. Egyes városok tekintetében érthetetlen okokból ismert ötvösök nem kerülnek említésre. Más esetekben, jelentős településeknél egyáltalán nincs szó aranyművesekről. Az a tény azonban, hogy 1 Adressbuch der Stadt Pesth auf das Jahr 1803. Összeáll.: Paul Rath. Ofen, Länderer, 1803. Az 1806. évi kiadvány az interneten is megtalálható: https://library.hungaricana.hu/hu/view/Fsze kCimNevTarak_02_002_01/?pg=9&layout=s (2017. november 4.) 2 Pastinszky Antikvárium könyvárverése 20. (2005. április 9.) 190. Pester und Ofner Wegweiser. Gemeinnütziger Kalender für alle Stände Ungarns, zugleich Adressenbuch für die k. Freistädte Ofen und Pest, auf das Schalt-Jahr 1848. Dreizehnter Jahrgang. Buda, Gyurián és Bagó, 180p., valamint Központi Antikvárium 118. könyvárverés (2011. május 27.) 232. Pesther und Ofner Wegweiser. Gemeinnütziger Kalendar für Stände Ungarns, zugleich Adressenbuch für die k. Freistädte Ofen und Pest auf das Gemein-Jahr 1843. Achter Jahrgang. Pest, (1842.) Ländere und Heckenast 183p. 3 Grosses Adressbuch der Handels- Fabrik- und Gewerbslandes von Ungarn, Siebenbürgen, Banat, Croatien, Slavonien, Siebenbürgische-, Croatische-, Slavonische- Militärgrenze Gallizien, Dalmatien mit Handelsgeographie, Register der Arte, Fabrikate und Produkte. Nürnberg. Verlag von C. Leuchs & Comp. 1862. Az interneten: http://reader.digitale- sammlungen.de/resolve/display/bsbl0290320.html (2016. május 27.) 132