Folia Historica 32. (Budapest, 2017)

I. TANULMÁNYOK - Kollár Csilla: Középkori miseruhák kutatás- és gyűjtéstörténetéről a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményének néhány kiemelkedő darabja kapcsán

kazula közgyűjteménybe kerülését. Miután úgy látja, hogy a darab korábban kért, Szombathelyről Budapestre való szállítása nem volt megoldható, továbbra is egy jó minőségű fényképet szeretne kapni róla. Javasolja továbbá, hogy a püspök úr nevezzen meg szakembereket, akik a tárgy becsértékének meghatározásában részt vesznek. Azt kéri, hogy a szakértők jártasak legyenek ily becslésekben és hasonló emlékek értékelésében.

A sokáig húzódó egyeztetések végére csak 1915-ben kerülhetett pont, amikor is hallatlanul magas 12.000 koronás vételárért, melyet 6 éven keresztül egyenlő részletekben törleszthették, a múzeum meg tudta vásárolni a darabot. A kialkudott magas ár oka az lehetett, hogy a kazulát az Iparművészeti Múzeum is meg akarta venni két évvel korábban 6000 koronáért, és a 90-es években 12.000 koronát adott volna érte egy külföldi vásárló.Is Kincs István levele 1915. június 2-án: „büszke örömmel tölt el, hogy a másik elvégre méltó helyére talált: őszintén mondom mindig féltem, hogy saját szegénységünk miatt külföldre talál kerülni."18 19 20 Egy későbbi levélben kérte, hogy a szerződésben rögzítsék: a szóban forgó miseruha az országos múzeum jegyzékében „Kőszegi kazulaként" szerepeljen.21’ 1916-ban a Rudich-alap kamatait kérte a múzeum, hogy törleszthesse a részletet, mivel a háborús helyzet ellenére „a szóban forgó casula megvétele a tárgy kiváló műbecsénél fogva mulaszthatatlan múzeumi érdek volt.""'

Megfigyelhető, hogy a domború hímzéseket nem értékelik túl nagyra a 19. században. Jakob von Falke a hímzés szobrászathoz való hasonulásáról panaszkodott.22 23 A domborműszerű hímzéseket, melyek a 14. században jelenhettek meg, elítéli. A káros folyamat odáig fajult szerinte, hogy kitömött figurákat applikáltak fel az omátusokra. Mindennek következménye, hogy a díszítés teljesen elvesztette hímzés jellegét és képtelen idomulni az alapszövet mozgásához, nem vet ráncot és úgy viselkedik, mint egy fából faragott dombormű. Ilyen jellegű hímzéseket Bock gyűjteményében is alig találunk, és minden bizonnyal a negatív megítélés miatt sem talált követőkre a 19. század kézművességében.

Az 1930-ban megrendezett egyházművészeti kiállítás miseruháinak kapcsán Layer Károly még mindig nem tudott teljesen szabadulni Falke ítéletétől: „A XV. század utolsó negyedében miseruháinkon a hímzés sokszor plasztikával párosul. Ezek a plasztikus hímzések bármennyire pompás és technikai szempontból elismerésre méltó munkák, mégis a hímzés-művészetnek a gótikus korszak legvégén beállott dekadenciájáról tanúskodnak. ízlés szempontjából valóban kifogásolhatók a miseruha hátrészére felrakott, olykor gyöngyökkel is kivarrott szövetbabák."22

18 MNMI ÉRT 125/1915.

19 MNMI ÉRT 125/1915.

20 MNMI ÉRT 125/1915.

21 MNMI ÉRT 303/1916.

22 Falke, Jakob von: Geschichtliche Gang der Stickerei bis zu ihrem Verfall im Anfänge des 16. Jahrhunderts. Zeitschrift für bildende Kunst 4. (1870) 233-240., 273-282.282.

23 Layer Károly : Az Iparművészeti Múzeum egyházművészeti kiállítása. II. Textilmunkák. Magyar Művészet 6. (1930) 311-324.315.

12