Folia Historica 31. (Budapest, 2016)

II. TANULMÁNYOK - Baják László: A magyar-bizánci kapcsolatokról és III. Béla királyi reprezentációjáról

Eufrozina anyakirálynéval, illetve Béla öccsével, a saját neveltjének számító Gézával szimpatizált, azaz inkább őt látta volna szívesebben a trónon. Ilyen körülmények között jó eredménynek tekinthető, hogy Lukács ezúttal legalább Béla egyházi kiátkozását mellőzte, tekintettel, hogy az érsek ezt a fegyvert Béla mindhárom elődjével, II. Lászlóval,

IV. Istvánnal és III. Istvánnal szemben is alkalmazta. Lukácsnak a kiátkozástól vélhetően a pápa állásfoglalása miatt kellett eltekintenie. Béla ugyanis a belpolitikai patthelyzetet felmérve még időben III. Sándor pápához fordult segítségért, akit támogatásáról biztosított I. Frigyes német-római császár ellenpápájával, III. Calixtussal szemben. Ezt annál könnyebben tehette, mivel a pápa a második invesztitúraháborúban I. Frigyes ellenében Manuél bizánci császár szövetségesének számított, Béla pedig Manuél emberének. Sándor pápa tehát Frigyes újabb támadásától fenyegetve, hálából Béla állásfoglalásáért, illetve abban a reményben, hogy a pápasággal szemben ellentmondásos politikát folytató III. István után újra erős szövetségesre találhat Magyarországban, többször is utasította Lukácsot a koronázásra, majd ennek eredménytelensége nyomán engedélyezte Bélának, hogy az esztergomi helyett a kalocsai érsekkel koronáztassa meg magát. Béla a pápai engedély, illetve a Lukács érseket érintő elmarasztalás birtokában is megfontolt diplomataként viselkedett, amikor a konfliktust mérséklendő, oklevélben is rögzített ünnepélyes nyilatkozatot adott ki, amelyben a kalocsai érsek koronázását kivételes esetnek nyilvánította, amely nem érinti az esztergomi érsekek koronázási kiváltságát.1 Lukács érsek, akit semmilyen retorzió nem ért - pedig az egykori párizsi iskolatársa, Becket Tamás példája nyomán (1170) talán a mártíromságra is fel volt készülve -, nem tehetett mást, mint hogy önkéntes száműzetésbe vonulva néhány évig elkerülte az udvart. Ez a megoldás Bélának is tökéletesen megfelelt, mivel aligha szerette volna, hogy Lukács érsekből a gregoriánus egyház mártírja legyen. Közel egyévi huza-vona után tehát, Béla ügyes diplomáciai manővereinek köszönhetően elhárultak a jogi akadályok a koronázás elől, amely végül 1173. január 13-án, a kalocsai érsek celebrálása mellett történt meg Székesfehérváron.

Az új király azonban tisztában lehetett azzal, hogy jogilag bármennyire is körülbástyázta a koronázásának legitimitását, az megkérdőjelezhetővé válhat az erőviszonyok változásával, azaz további spirituális megerősítésre, elsősorban a klérus teljes körű megnyerésére is szükség lehet. A magyar belpolitika gyorsan változó, ingatag viszonyaira a közelmúlt számos példát mutatott. Éppen tíz évvel korábban fordult elő, hogy némileg hasonló helyzetben, II. Géza halála után Manuél bizánci császár az elhunyt Géza fia, István helyett Géza öccsét, a szintén István nevű herceget kívánta a magyar trónra ültetni. A nagyobb nyomaték kedvéért maga a császár is felvonult seregével a magyar határra. Megbízottja, Alexios Kontostephanos azonban minden erőfeszítés, ígéretek és megvesztegetés ellenére sem tudta elérni, hogy a magyarok István herceget elfogadják királyuknak. A magyar előkelők ugyanis joggal tartottak attól, hogy István, aki Manuél unokahúgát vette feleségül/ a császár bábja lenne Magyarországon. 1162-ben végül kompromisszumos megoldás született, és a szintén a Bizáncból hazatérő, de komolyabb konstantinápolyi politikai kapcsolatokkal nem rendelkező, ugyanakkor 13

13 L. III. Sándor levelét Lukács esztergomi érsekhez, illetve III. Ince pápa levelét János esztergomi érsekhez. III. Béla emlékezete i. m. 60-62.

188