Folia Historica 31. (Budapest, 2016)

II. TANULMÁNYOK - Baják László: A magyar-bizánci kapcsolatokról és III. Béla királyi reprezentációjáról

persze a magyar trónöröklés rendjében is előrébb álló László herceget választották magyar királlyá. A történet folytatása is tanulságos lehetett Béla számára. Lukács esztergomi érsek ugyanis II. Lászlót trónbitorlónak nyilvánította és kiközösítette az egyházból, aki ezután 32 éves korában, alig félévi regnálás után gyanús hirtelenséggel meg is halt. Nem kizárt, hogy halálában a mellőzött István herceg keze is benne volt, mindenesetre a korban, talán a bizánci „diplomáciai" módszerek mellékhatásaként feltűnően elszaporodtak a mérgezéses politikai gyilkosságokról szóló híresztelések. Az 1165 tavaszán, a bátyja halála után mégis királlyá kreált IV. Istvánnal is méreg végzett Zimony várában. A korabeli szóbeszéd szerint Béla herceg méreggel tetette el láb alól az 1172-ben váratlanul elhalt III. Istvánt is. Az elővigyázatosság szükségességét egyébként a Béla koronázását követő események is igazolták. Az öccse, Géza herceg mögött felsorakozó ellenzék szinte azonnal szervezkedni kezdett Béla ellen, aki azonban 1174 elején gyorsan felszámolta az összeesküvést, talán, mert a klérus nem állt a trónkövetelő mellé.

Ilyen előzmények után érthető, hogy Béla számára feltétlenül szükségessé válhatott a király személyének, illetve a királyságának szakrális megerősítése, és ehhez kézenfekvőnek tűnhetett a keresztény magyar királyságot megalapító szenthez „fordulni" támogatásért. A támogatást leginkább úgy érhette el, ha a koronázás egyben Szent István király jóváhagyását, áldását is magában hordozza, azaz szakrálisán is legitimálja Béla királyságát. A főleg az egyház köreiben élő félelmek miatt joggal gondolhatjuk azt is, hogy Béla a koronázásával is demonstrálni akarta, hogy nem a görög, hanem a szentistváni hagyományok folytatója. III. Béla Szent Istvánhoz való viszonyát jól mutatja a király elvi közreműködésével elkészült esztergomi székesegyház díszkapujának, a Porta speciosának a timpanonábrázolása, amely sajátos módon a király és az egyház kiegyezését is szimbolizálva először ábrázolja Szent István király Szűz Máriának tett országfelajánlását. Az ábrázolás szerint Mária csak azzal a feltétellel fogadja el Szent István felajánlását, ha a szakrális dolgok jogait Szent Adalbert (tudni illik a székesegyház védőszentje, azaz tulajdonképpen az esztergomi érsekség) kapja, azaz nem a király, hanem az egyház intézheti a szent egyházi dolgokat Magyarországon. A timpanon alatti ajtószemöldök kövön a Szent Szűz jobb oldalán álló Adalbert püspököt Jób esztergomi érsekkel, míg a bal oldalán álló Szent Istvánt egyértelműen a bizánci módra földre boruló III. Béla királlyal állítja párhuzamba.14 15 Hasonló jelentést hordozhat III. Béla bizánci típusú rézpénzének ábrázolása is, amelynek hátlapján „Sancta Maria", az előlapján pedig két trónon ülő király látható. A felirataik szerint az egyikük „REX BELA", a másikuk „REX SCS", azaz valószínűleg „REX Sanctus (Stephanus)" - Szent István király. Az éremkép tehát Szűz Mária védnöksége alatt, Szent István mellé helyezve, a szentistváni örökség folytatójának állítja be III. Béla királyt. Ez a „programnyilatkozat" a rejtélyes érem keletkezését inkább a király uralkodásának elejére datálja.'

14 Marosi Ernő: Az esztergomi Porta speciosa ikonográfiájához. In: Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Memoria Saeculorum Hungáriáé. Szerk.: Székely György. Bp., 1984. 341-357.

15 Rétin/ László: Corpus nummorum Hungáriáé. I—II. Bp., 1899-1907.98-100. számú érmek (Réthy László ezeket még IV. Istvánhoz sorolta.) Az érem nyilvánvalóan akkor keletkezett, amikor még csak egyetlen magyarországi szent király volt, azaz 1192 előtt.

189