Folia Historica 29. (Budapest, 2014)

II. KÖZLEMÉNYEK - Csorba György - Lengyel Beatrix: Roger Fenton készíthetett-e Kmety Györgyről fotográfiát? Kmety György ismert, ismeretlen és vélt egykorú ábrázolásai

megnevezett készítő, Rudolf Hoffmann litográfusként és miniatűrfestőként dolgozott a 19. század közepén Bécsben. Festmények alapján készített egy nagyobb sorozatot híres emberekről. A Nemzeti Múzeum Martin Luther litográfiája minden bizonnyal ebbe a sorozatba tartozik,84 ahogy talán ez a litográfia is. A Suther és Zutter névhason­lóság és a bécsi kiadás miatt valóban felvethető, hogy az ábrázolt Kmety György akart lenni, ám a litográfiáról nyerhető további adatok ennek ellent mondani látszanak. Ismert ugyanis egy olyan Ismail pasa is, aki a krími háború idején, 1853 októberében a dunai fronton Vidinnél aratott katonai sikereket, majd 1854 szeptemberében kinevez­ték az anatóliai (ázsiai) hadsereg főparancsnokának, ám egészségügyi okok miatt nem foglalta el állomáshelyét, továbbra is a dunai seregnél maradt, ugyanakkor 1856-57-ben ténylegesen az anatóliai hadsereg parancsnoka lett.85 A litográfia felirata egyértelműen az ázsiai hadsereg parancsnokát nevezi meg a kép tárgyának, továbbá a jobb kéznél lát­ható térkép Vidinre utal. Ezen tények miatt erősen hajiunk arra, hogy az ábrázolt valójá­ban ez utóbbi Ismail pasa volt,86 tehát a képen nem Kmety Györgyöt láthatjuk. Végül Kmety ábrázolásai között kiemelten foglalkoznunk kell a szakirodalomban, az ismeretterjesztő írások között időnként felbukkanó, és - szerintünk egyértelműen, bi­zonyíthatóan tévesen - Kmety ábrázolásnak tulajdonított Roger Fenton fotográfiákkal. Véleményünk ismertetéséhez, a képek tartalmának tisztázásához egy kis fotótörténeti kitérőt is érdemes tennünk. A krími háborúban két új információs szakember jelent meg. A haditudósító, akinek archetípusa William Howard Russel, a The Times levelezője volt. Továbbá a hadifény­képész, akinek legismertebb, illetve legjelentősebb képviselője a szintén angol Roger Fenton volt.87 Nem ő volt az első azonban, aki háborús fényképeket készített, s a krími háborúban is már megelőzték mások. Az első ismert katonai témájú felvételeket - dagerrotípiákat - egy ismeretlen amerikai készítette az amerikai-mexikói háborúban, 1847-ben.88 Az első ismert nevű hadszíntéri fényképész az amatőr John MacCosh, foglalkozását tekintve katonai orvos (sebész) volt, aki már 1848-49-ben katonatársai portréit vette fel, majd 1852-ben, a második burmai háború idején a lerombolt városokról és katonai eszközök­ről kalotípiákat készített. A krími háborúban pedig valószínűleg elsőként Szathmáry Papp Károly fotografált, aki a Fejedelemségek orosz megszállása idején készített felvé­84 MNM TKCs, ltsz.: 58.1394. 85 Badem, C. i. m. 107., 226., 233., 238., 243. és Süreya, Mehmed- Sicill-i Osmani 3. Istanbul, 1996. 830. 86 Az ÖNB Bildarchiv Portrétsammlung: PORT_00034432_01, PORT_00034433_01, PORT_00034434_01 jelzetű színezett litográfiái is valószínűleg ezt az ázsiai hadsereg vezetője­ként tevékenykedő Ismail pasát ábrázolják és nem Ismail pasát, a későbbi egyiptomi alkirályt, mint ahogyan azt a bécsi katalógus jelzi. 87 leffrey, Jan: How to Read a Photograph. London, 2008. 20.; Brady, T. /.: Fenton and the Crimean War. History Today 18. (1968) 2. sz. 75-76. 88 http://www.militaryphotos.net (2013. december 10.) A felvételek részben különféle nyomatok formájában ismertek, illetve több gyűjteményben szétszórtan találhatók. Összegyűjtésükre a Luminous-Lint for Connoissereurs of Fine Photography honlap tett kísérletet. Továbbá Brady, T. /. i. m. 76. 216

Next

/
Thumbnails
Contents